Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a Ház

Összesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett a kormány kezdeményezésére soron kívüli tárgyalással meghosszabbíthatják a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet.

A Ház e heti munkája 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.

A mai ülésnapon tizenhárom javaslatról mondják ki a végső szót a tervezett napirend alapján, nem számítva azt a kormányfő által bejelentett, majd a Fidesz frakcióvezetőjétől megerősített kezdeményezést, amely a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet hosszabbítaná meg. Rogán Antal tájékoztatása szerint a kormánypárti képviselőcsoport az erről szóló javaslat soron kívüli tárgyalását kéri majd a délelőtti házbizottsági ülésen. A politikus az Árvízvédelmi Rádiónak (Árvíz FM) nyilatkozva hangsúlyozta, az ár levonulása hosszabb ideig tarthat, mint azt a veszélyhelyzetet korábban elrendelő kabinet várta, a veszélyhelyzet meghosszabbítása pedig az árvíz elhárításához, illetve az utómunkálatokhoz kapcsolódó munkálatok zavartalansága miatt szükséges.

A parlament szavazásai során dönthet az új földtörvényről. A kormány tavaly júliusban nyújtotta be előterjesztését, amit az Országgyűlés októberben kezdett tárgyalni, majd fél év szünet után idén májusban folytatták megvitatását. A két hete lezárt részletes vitában az ellenzék mellett a fideszes Ángyán József is bírálta az indítványt. Elsősorban azt szerette volna elérni, hogy valóban csak a helyben lakók juthassanak a településhez tartozó termőföldhöz. A kormány álláspontja szerint az új jogszabály lehetőséget ad majd a helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó magyar gazdáknak, továbbá megvédi a magyar földet a bel- és külföldi spekulánsoktól, illetve a zsebszerződésektől.

Ugyancsak ma szavazhatnak arról a indítványról, amely jelentősen átalakítaná a korábbi kampányfinanszírozás rendszerét. A parlament kormánypárti többsége előző héten - eredeti előterjesztését felülírva - elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy a pártok a választás évében, vagyis jövőre is kapjanak működési támogatást. Fideszes és kereszténydemokrata képviselők előterjesztésükben azt kezdeményezik, hogy a pártok jövőre kizárólag kampányuk fedezésére kapjanak állami támogatást: az egyéni képviselőjelöltek egyenként egymillió forintot, míg a pártok jelöltenként ötmilliót. Megtiltanák a pártoknak a külföldről érkező adományok elfogadását.

Döntés várható arról is, hogy a házelnök pénzbüntetés kiszabása helyett havi illetményük csökkentésével szankcionálhassa azon képviselőket, akik szerinte kijelentéseikkel, vagy viselkedésükkel megsértik a Ház méltóságát.

A határozathozatalok után tizenegy javaslatról nyílik meg ismételten a vita, miután azokhoz zárószavazás előtti módosító javaslatokat nyújtottak be. A parlament az indítványok végleges elfogadásáról kedden délelőtt dönt, a frakciók a hétfői záróvitában öt-öt percben, a független képviselők pedig összesen három percben fejthetik ki véleményüket a javaslatok utolsó módosításairól. Ezen ügyek körébe tartozik az államfő által legutóbb visszaküldött két törvénymódosítás is.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×