"Ekkora vízzel még nem volt dolgunk, biztosra kell menni", ezért a gátszakadás legkisebb veszélye esetén a következő napokban is kitelepítik a környékbeli települések lakosságát, ahogy ez Győrújfaluban történt pénteken - jelentette ki.
Továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel (...) megvédjük a legnehezebb szakaszokat is" - mondta a kormányfő, hozzátéve: Győrújfalu kiürítése bizonyíték arra, hogy mindenkit kihoznak a veszélybe jutott településekről.
Megerősítette, hogy a kitelepítéseket, ha lehet, továbbra is nappal hajtják végre. Azt kérte, ha bárhol kitelepítést rendelnek el, fegyelmezetten vegyék tudomásul, hajtsák végre az emberek.
Közölte, hogy más hazai folyón nincs áradás, ezért az árvízvédelmi erőket továbbra is a Duna mellé összpontosítják. Az árhullámot befolyásoló jelentősebb mennyiségű csapadék a napokban nem várható.
Megkezdődött az apadás a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál, ahol a Duna 907 centiméteren tetőzött. A vízállás reggel hét órakor már csak 903 centiméter volt.
Ma éjszaka és holnap reggel Komárom térségében tetőzik majd a folyó, Budapesten hétfő hajnalban várják a tetőzést, 885 centiméteres vízállással.
Jelenleg országszerte 15 ezren dolgoznak a gátakon, Győrújfalut leszámítva nagyobb kitelepítésre sehol sem volt szükség.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





