Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nagybajcsnál megkezdődött az apadás

Az elmúlt órákban Budapesten emelkedett legnagyobb mértékben, 13 centiméterrel a Duna vízszintje, az Országos Műszaki Irányító Törzs közleménye szerint szombaton hajnalban 4 órakor 841 centimétert mértek, a tetőzést hétfő hajnalra várják 885 centiméterrel. Nagybajcsnál már elkezdődött az apadás. A Duna 907 centiméteren tetőzött a Győr-Moson-Sopron megyei településen.

Az OMIT közleménye szerint szombaton hajnalban Komáromnál 836 centiméter, Esztergomnál 788 centiméter, Nagymarosnál 711 centiméter magas volt a vízszint.

A védekezésben önkéntes tűzoltók is részt vesznek, Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy összesen mintegy 3,5 ezren. Az árvíz által nem veszélyeztetett megyékből a Duna menti településekre csoportosították át az önkénteseket, akik hétvégén biztosan részt vesznek a védekezésben, de valószínűleg tovább is maradnak, ha szükség lesz a munkájukra - tette hozzá.

Szentendrén szombat reggel a 2002-es szint, 746 centiméter körül áll a Duna és tovább növekszik, várhatóan meghaladja a 2006-os maximumot - közölte Varga László, a helyi védelmi bizottság elnöke. Arról számolt be, hogy az éjszaka Tahitótfaluba kétéltű járműveket vezényelt a honvédség, a feladtuk, hogy részt vegyenek a mentésben, ha szükséges, illetve hogy a honvédségi és a hivatásos állományt tudják szállítani, akkor is, ha a települések között víz van.

A gátakon kisebb átfolyások, szivárgások vannak, ezeket javítják, illetve szivattyúznak. Dunabogdányba ötven ember érkezett szivattyúkkal, valamint az éjszaka folyamán Tolna megyéből jöttek önkéntesek, akiket Leányfalun és Budakalászon szállásoltak el, ott segítik majd a védekezést.

Komárom-Esztergom megyében az árvíz ellen védekező 12 településen a védművek elérték a vízügy által javasolt magasságot, ami 40 centiméterrel meghaladja az előre jelzett vízállás szintjét - közölte szombaton reggel a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Stolczenberger Klára közölte: a településeken gáterősítések zajlanak, valamint figyelő szolgálat működik. Az önkéntesek többségét hazaengedték, vízügyes szakemberek, katonák, tűzoltók, polgárőrök és rendőrök látják el a szolgálatokat.

Süttőn pénteken délután helyreállt a vezetékes vízszolgáltatás, mely csőtörés miatt szünetelt néhány óráig, Táton a Kenyérmezei patak Tát felőli oldalán további tízezer homokzsákot építettek be, Nyergesújfalun elvégezték az Eternit gyár elektromos leválasztását.

A Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint Komáromnál szombaton reggel hat órakor 837 centiméter volt a vízállás, itt a valaha mért legnagyobb, 801 centiméteres szintet pénteken reggel kilenc órakor lépte át a folyó. Esztergomban 792 centiméteres a vízállás, itt 771 centiméter volt a valaha mért legmagasabb szint, amelyet pénteken este nyolckor lépte át a Duna. A grafikonok alapján mindkét helyszínen csökken az emelkedés üteme.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×