Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kitelepítések és lezárások az áradás miatt

Csütörtöktől 221 embert telepítenek ki Budafok-Tétényben. Szerdán már csaknem ezer polgárőr dolgozott a dunai árvíz elleni védekezésben.

Csütörtöktől péntek délig kétszázhuszonegy embert telepítenek ki Budapest XXII. kerületében a fővédvonal és a Duna közötti hullámtérből - közölte Budafok-Tétény sajtófőnöke. Sengel Ferenc tájékoztatása szerint az ott lakókat a Gyár utcából és a Horgász-telepről kell ideiglenesen kitelepíteni. Az érintetteknek a nagytétényi Bartók Béla két tannyelvű iskolában biztosítanak szálláshelyet. A kitelepítettek között 25 gyermek is van.

Szabolcs Attila polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-nek szerda este azt mondta, hogy a jelenlegi tervek szerint csütörtök délben kezdik a kitelepítést. A polgármester hozzátette: mivel a lakóterület a hullámtérben fekszik, homokzsákokból az ottlakók és önkéntesek segítségével ideiglenes gát építésében kezdenek, hogy megpróbálják megóvni az épületeket az árvíztől.

Az árvíz miatt Esztergomban a Prímás-szigetről kitelepített mintegy 40 embert a Kőrössy kollégiumban szállásolták el ideiglenesen.

Szerda délután a komáromi térségbe érkezett Orbán Viktor, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke, aki tájékoztatott arról is, hogy a kormányfő csütörtök reggel részt vesz az árvízi védekezést irányító törzs munkájában a Belügyminisztériumban, majd 8 órakor a tárca épületében sajtótájékoztatón összegzi az eddigi árvízi tapasztalatokat és beszámol az éjjel meghozott döntésekről.

Hölvényi György egyházügyi államtitkár tájékoztatása szerint államtitkársága körlevélben kérte a Magyarországon bejegyzett egyházaktól, mérjék fel, miként tudnak segíteni az árvíz miatt bajba jutottakon. Szólt arról is: az egyházak jelentős része egy napon belül jelezte, hogy kész segítséget adni a minél hatékonyabb védekezési munkák megszervezésében.

A Fővárosi Vízművek arról tájékoztatta az MTI-t, hogy zavartalanul működik a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT), és a tervezéskor ismert legmagasabb vízszint esetén is el tudja vezetni a maximális hidraulikai terhelést. Az Index előzőleg arról írt, hogy információi szerint leállíthatják a csepeli szennyvíztisztítót, ha emelkedik a Duna vízszintje, a tervezésnél és kivitelezésnél ugyanis nem számoltak ekkora árvízzel.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója Szentendrén tájékozódott az új mobilgátról és az árvízvédelmi helyzetről. A főigazgató beszámolt arról, hogy intenzív a védekezés a Dunának azokon a szakaszain, amelyekre a kormány kedden veszélyhelyzetet hirdetett ki: Győr-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye, valamint a főváros számos pontján.

Hende Csaba honvédelmi miniszter Komáromban a Duna-parton tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Komárom-Esztergom megyei Tát polgármesterének kérésére a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli repülőket is használták az árvízzel sújtotta területek feltérképezésére. Bevethető 4700 önkéntes tartalékos katona is.

Egyre több helyen van szükség forgalomkorlátozásra, utak lezárására Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében. Este hat órától lezárták a vámosszabadi határátkelőt is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. legfrissebb tájékoztatása szerint 17 útszakaszon van teljes útzár, köztük egy- és kétszámjegyű fő közlekedési utakon is, így az 1-es, a 2-es, a 10-es 11-es és 12-es úton is. A járművezetők friss információkat a www.kozut.hu internetes oldalon találnak.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt mondta, mivel most mindenkire a gátakon van szükség, a Fidesz elnöksége úgy döntött, elhalasztja a párt vasárnapra tervezett kongresszusát, és minden Fidesz-tagot a helyi árvízi védekezésben való részvételre kér.

Az MSZP felajánlotta segítségét az árvízi védekezésben részt vevőknek és a kormánynak. Mesterházy Attila pártelnök bejelentette: a dunai árhullám levonulásáig nem támadják a kormányt nyilatkozataikkal, és mozgósítják aktivistáikat. A Jobbik országosan mozgósítja a párt tagságát az árvízi védelem segítésére, valamint a párt költségvetéséből tízmillió forintot is elkülönítettek erre a célra. Az Együtt-PM szövetség és az LMP is arra buzdította szimpatizánsait, hogy önkéntesként segítsék a védekezést. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője Vácott, az áradó Duna partján azt mondta: jól halad a védekezés a Pest megye északi részén az állam, a hatóságok, az önkormányzatok, a lakosság és az önkéntesek együttműködésével.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben "gyanús" emberek jelentek meg. Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy alapesetben három év, különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak azok, akik árvíz idején lopnak.

A legutóbbi vízjelentés szerint a Duna 4 óra alatt a legnagyobb mértékben Nagybajcsnál emelkedett, 20 centimétert, így a vízállás a Győr-Moson-Sopron megyei településnél 767 centiméter, a tetőzést pedig 890 centiméter körül várják, amely 15 centiméterrel haladja meg a 2002-ben mért legnagyobb vízállást.

A folyó Komáromnál 14 centimétert emelkedve 670 centiméteren áll, Esztergomnál a vízmérce legutóbb 619 centiméteres vízállást jelzett, Nagymarosnál pedig 550 centimétert. Budapesten négy óra alatt kilenc centimétert emelkedett a vízszint, a legutóbbi mérésnél 690 centimétert olvastak le a szakemberek. A tetőzést a fővárosban június 9-10-ére várják 875 centiméter körül, amely 15 centiméterrel haladja meg a 2006-ban mért eddigi legnagyobb vízszintet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Vas, Veszprém, Zala és Somogy megye kivételével csütörtökre az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a várható felhőszakadás miatt. Az előrejelzés szerint országszerte számítani kell olyan záporokra, zivatarokra, rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×