A korábban 4,0 magnitúdójú földrengés erejét az obszervatórium később 4,2-re pontosította.
A 20.45 órakor észlelt földrengést a lakosság nagy területen, így Balassagyarmaton, Vácon, Esztergomban, Budapesten és Székesfehérváron is érzékelte.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Nógrád megyéből károkról is érkeztek bejelentések a katasztrófavédelem ügyeleteire. A balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik egysége már elindult felderíteni a károk mértékét, egyelőre házakon keletkezett kisebb repedésekről van információjuk.
A katasztrófavédelem soron kívül ellenőrzi a földrengés által érintett térségben lévő védműveket és veszélyes üzemeket.
Balassagyarmat és Rétság térségéből folyamatosan érkeztek a hívások a katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a lakosok jelezték a földrengést - mondta Angyal Eszter, az igazgatóság szóvivője.
Tájékoztatása szerint Magyarnándorból, Bánkról, Rétságról, Tolmácsról, Borsosberényből, Balassagyarmatról, Érsekvadkertről, Szügyből, Tereskéről, Drégelypalánkól, Nagyorosziból és Dejtárról érkeztek a hívások.
A szóvivő közölte: Szátokon egy régi parasztház fala megrepedt, a lakóknak el kellett hagyniuk az épületet, elhelyezésükről gondoskodni kell. A polgármester és statikus is a helyszínen van.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





