A jobbikos politikus közleményében úgy fogalmaz: "a nehéz döntésekre személyes indokok vezettek, amelyeket nem kívánok részletesebben megindokolni".
Hangsúlyozza: a Jobbikot és parlamenti frakcióját szakmai munkával a továbbiakban is támogatni fogja, mivel meggyőződése, hogy Magyarországnak "egy valóban nemzeti kormányra és radikális változásra van szüksége, s ennek letéteményese csak a Jobbik 2010-es programja lehet".
A közlemény szerint a 2010-es választásokon a párt országos listájáról a parlamentbe jutott Bödecs Barna mandátumának betöltéséről a Jobbik országos elnöksége dönt.
Az Országgyűlés honlapján kedden délután még az volt olvasható, hogy Bödecs Barna december 4-ig a Jobbik frakciójának tagja, december 5-étől független képviselő.
A parlament 2010-es megalakulása óta három képviselő hagyta el a Jobbik frakcióját: Pősze Lajost 2010-ben, Endrésik Zsoltot 2012 áprilisában zárták ki a frakcióból, Lenhardt Balázs pedig 2012 novemberében lépett ki a képviselőcsoportból, amely Bödecs Barna mandátumának betöltése esetén 44 fős marad.
Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja