Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Kedden egyeztet a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságával

Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között - tette közzé honlapján szombaton a Pedagógusok Szakszervezete.

A kormány az egyeztetésre korábban Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki.

Csütörtökön a tárgyalások azonnali megkezdését javasolta a pedagógusok sztrájkbizottságának követeléseiről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László elnök közleményében akkor azt írta: a PDSZ és a sztrájkbizottság egésze érdekelt a hatékony, tárgyszerű és eredményes tárgyalások lefolytatásában.

A közoktatásban működő ágazati szakszervezetek október 19-én jelentették be, hogy sztrájkbizottságot alakítottak. Ekkor tudatták, hogy hivatalos levélben tájékoztatják a kormányfőt a sztrájkbizottság megalakulásáról, és azt kérték, jelölje ki a tárgyalópartnert.

Mendrey László akkor azt közölte: követelésük, hogy január elsejével a közalkalmazotti bértáblán 20 százalékos emelést hajtsanak végre, függesszék fel az iskolák ekkortól tervezett állami átvételét, valamint kérték a pedagógus-életpályamodell bevezetését.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×