Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

"Mint a tenger, úgy jött" - Két éve történt a vörösiszap-katasztrófa

Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófájában tízen vesztették életüket, és 123 ember szenvedett súlyos égési sérüléseket.

Ma két éve szakadt át a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyárához tartozó X-es zagytározó gátja Kolontár községnél. A települést szinte azonnal elöntötte a vörösiszappal szennyezett víz. A rendkívül erős, 13-as pH-értékű lúgot tartalmazó, mintegy 700 ezer köbméternyi vörösiszap miatt a faluban ötven ház vált lakhatatlanná.

Tili Károly, a község polgármestere nem sokkal a történtek után azt mondta az InfoRádiónak: két méter magasan hömpölygött az ár, amely körülbelül tíz perc alatt a településre ért.

A vörösiszap-folyam a Torna patak vizét is megduzzasztotta, majd Devecsert is elérte, így több helyi lakost a házából kellett kimenekíteni. Mint a tenger úgy jött - érzékeltette az átélt borzalmakat az InfoRádiónak Varga Rudolfné, akit markolóval hoztak ki otthonából.

Később a vörösiszap Somlóvásárhelyet is elöntötte.

Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófájában a hatóságok gyors reagálása mellett is tíz kolontári lakos vesztette életét, 123 ember szenvedett súlyos égési sérüléseket a maró hatású anyagtól és az orvosoknak 302 embert kellett ellátniuk. Az ingó- és ingatlanvagyonban keletkezett lakossági kár csaknem egymilliárd forintot tett ki.

Az ügyben nemrég, a Veszprémi Törvényszéken indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszap-ömléssel. A dokumentum alapján a nem megfelelő üzemeltetés, valamint az ellenőrzési és monitoring rendszer hibáinak együttes hatása vezetett a katasztrófához, a vádlottak azonban tagadják bűnösségüket.

A katasztrófára 2 éves évfordulójának alkalmából ma Devecserben és Kolontáron is fáklyás felvonulással emlékeznek az áldozatokra.

Ide kattintva megnézheti az InfoRádió helyszíni képriportját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×