Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Így alakítják át a Volán-társaságokat - lapszemle

A Népszabadság cikkéből kiderül: a helyközi autóbusz-közlekedést bonyolító 24 Volán-társaságból hét regionális szolgáltatót alakít ki a MNV. Alulmúlta az előzetes várakozásokat az eddig betakarított kukorica mennyisége - olvasható a Magyar Nemzetben.

A Népszabadság cikkéből kiderül: a helyközi autóbusz-közlekedést bonyolító 24 Volán-társaságból hét regionális szolgáltatót alakít ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., s ennek nyomán a jelenlegi 24 vezérigazgató is távozik. A lap szerint még nem dőlt el, hogy a cégeket beolvasztják, összevonják, vagy netán felszámolják, és helyettük újakat hívnak életre. Ha az új struktúra kialakul, akkor egy-egy új regionális vezérigazgatóra legalább három cég jut majd, de elképzelhető, hogy lesz olyan új vezető is, akire öt-hat vállalatot bíznak.

Szintén a Népszabadságban olvasható: egy az Alkotmányvédelmi Hivatal által készített, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfői ülésén hivatkozott, de részletesen nem ismertetett jelentés vezetett ahhoz, hogy a parlament kedden betiltotta a nyerőautomatákat. Bár a titkosszolgálatok már az ezredforduló óta nemzetbiztonsági kockázatot sejtettek a szerencsejáték-ipar e szegmense körül, a mindenkori hatalom eddig nem reagált a jelzéseikre. Részletek a Népszabadságban.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy alulmúlta az előzetes várakozásokat az eddig betakarított kukorica mennyisége; a szakma által korábban várt 4,5 millió tonna helyett jelenleg úgy tűnik, alig több mint négymillió tonna a várható termés. A Vidékfejlesztési Minisztérium, amely 4,4-4,5 millió tonnával számol, a lap kérdéseire válaszolva azt közölte, ez éppen fedezni tudja az ország éves kukorica-felhasználását.

A Magyar Nemzet fideszes forrásokból úgy értesült: idén is a Kossuth téren lesz az október 23-ai központi ünnepségek helyszíne, ahol 16 órakor beszédet mond majd Orbán Viktor miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz a korábbi évekhez hasonlóan idén sem tart saját szervezésű nagygyűlést az ünnep alkalmából.

Az Index kipróbálta azt az okostelefonos-alkalmazást, amellyel Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényéből készítettek interaktív irodalmi sétát. A MOME Kreatív Technológia Labor, az MTA SZTAKI és a Petőfi Irodalmi Múzeum által közösen fejlesztett, ingyenesen letölthető alkalmazás Ottlik Géza születésének 100-dik évfordulója alkalmából jött létre.

Az Index arról is ír, hogy a londoni Royal Society székházában tartották az angol Discovery Channel Stephen Hawking főszereplésével készült új tévéműsorának premierjén. A nagy terv című sorozat három részből áll: az elsőből kiderül, miért létezik az Univerzum, a másikból megtudhatjuk, mi az élet értelme, a harmadikban pedig, ahogy Dara Ó Briain komikus fogalmazott, "Stephen megöli Istent", vagyis megtudjuk, miért nincs hely a Teremtő számára az ismert világmindenségben.

A Portfolio.hu cikkéből kiderül: a tervezettnél kisebb mértékben emelkedik a dohánytermékek adója. A Parlament költségvetési bizottságának egyik módosító javaslata a dohánytermékek jövedéki adójának jövőre tervezett kétlépcsős emelését írná felül. Ennek értelmében az eredetileg tervezettnél kisebb mértékű adóemelés jöhet egy lépcsőben és már idén decemberben. A kormány ezzel már idén javítja a költségvetés egyenlegét, azonban betervezett plusz bevételekről mond le jövőre, pedig a 2013-as büdzsében 600 milliárdos lyuk tátong.

A Napi Gazdaság a magyar blue chipekre vonatkozó ajánlásokról készített összeállítást. A lap szerint az elemzők kedvence a MOL és Richter, a Telekom viszont nem élvez túl nagy népszerűséget. Az OTP papírok esetében 20 elemzőből 9 tartást javasol, 4-en vételt tanácsolnak ügyfeleiknek. A bankadó kivonása előbb-utóbb a bankpapírok árfolyamában is megjelenik majd.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: Már nem csak az állam pénzén lehet lakást venni. Az idei nyugodtabb körülményeknek és a kamatvágásnak köszönhetően megjelenhettek a kedvezőbb kamatok. Már 10 százalék körüli THM-mel is igényelhetnek a fészekrakók piaci alapú kölcsönt, melynek kezdeti költsége egy sportcipő árát sem haladja meg. A 9 legnagyobb bank lakáscélú jelzáloghiteleit szedtük össze, melyekkel kiegészíthetjük az egyre olcsóbb kamattámogatott hiteleinket is.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 19:43
×
×
×
×