Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Schiffer: Lehet egyetértés az MSZP-vel

A világnézeti különbségek ellenére konkrét kérdésekben lehet közös a véleménye az MSZP-nek és az LMP-nek - mondta Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában. Az LMP országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a két párt már állt ki közösen alkotmányos intézmények megóvása érdekében.

Hiába vannak markáns, világnézeti különbségek két párt között, konkrét kérdésekben lehet azonos a véleményük és felléphetnek együtt, ha a demokratikus minimum összefűzi őket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schiffer András annak kapcsán, hogy közös módosító indítványt nyújtott be az MSZP és az LMP a választási eljárási törvényhez. Az LMP politikusa kiemelte: a párt a névfelvétellel is arra utalt, hogy sok rossz, az országot gátló beidegződéssel le kell számolni.

Schiffer András emlékeztetett: az LMP és az MSZP korábban már többször is közösen állt ki egy-egy fontos ügy mellett. Öt alkalommal együtt álltak ki, valamelyik közös fellépés valamely alkotmányos intézmény megóvásáról szólt - fejtette ki.

Az ellenzéki politikus reményét fejezte ki, hogy a jövő Magyarországán bizonyos ügyekben akár kormány- és ellenzéki pártok is felvállalhatják majd egyetértésüket.

Miután az LMP kongresszusa idén év elején már kimondta, hogy az ökopárt egyedül indul a 2014-es választásokon, a párt nyitott a hozzá hasonló elveket valló, parlamenten kívüli szervezetekkel az együttműködésre - mondta az országgyűlési képviselő. Hozzátette: ezek a beszélgetések már elkezdődtek.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×