Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat

Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.

Kerényi Imre elmondta: első körben 2013 karácsonyáig összesen 24 kötet jelenik meg, többek között Tormay Cécile, Esterházy János, Bethlen István, Kós Károly és Bánffy Miklós tollából, életéről.

A könyvekhez kapcsolódva öt szobrot és közteret is felavatnak, felújítanak majd, amelyek a fenti közéleti személyiségek, írók nevét viselik. Róluk emellett konferenciákkal, televíziós műsorokkal is megemlékeznek.

Kerényi Imre kifejtette: a Nemzeti Könyvtár "fölfelé nyitott" sorozat, amely 24 kötetes "hullámokban" jelenik meg hét rovattal, így a magyar írók, a magyar hősök, a magyar tájak, a magyar mesék, a magyar ízek, a magyar ritkaságok és magyar ünnepek kategóriákban.

A most bemutatott hét kötet között van Tormay Cécile A régi ház című könyve, amelyet megjelenése után 17 nyelvre fordítottak le, valamint Jókai Mór Benyovszky Móric élete, Gundel Károly A vendéglátás művészete, valamint Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve és Szigethy Gábor szerkesztésében az Október 23. című kötet.

A miniszterelnöki megbízott a kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "azokat a hősöket választották ki, akik nem csak lírai költeményeket írtak,(...) hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".

Azokat a műveket választották ki, amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek - mutatott rá, kiemelve: a könyvsorozat arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát.

Ez egy kultuszkönyvtár - folytatta Kerényi Imre, hozzátéve: minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze, ez a kánon nem támad senkit, más kánonokat sem - közölte.

A könyvtár köteteit a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki. A kötetek tízezer példányban jelennek meg, ebből ötezer a tiszteletpéldány - jelezte. A könyveket eljuttatják valamennyi közkönyvtárnak, valamennyi iskolai könyvtár számára, és azzal a feltétellel, hogy "berendezési tárgyak legyenek" iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A könyvek eladási ára 2500 forint.

Kerényi Imre hangsúlyozta: nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Kérdésre válaszolva azt mondta: ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet.

A miniszterelnöki megbízott arról még nem tudott tájékoztatást adni, hogy a következő 24 kötetben mely művek szerepelnek, mint mondta, értelmiségieket szeretne megkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.

Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke a tájékoztatón bemutatta a könyvtárról szóló honlapot, a www.nemzetikonyvtar.hu oldalon a kötetekkel kapcsolatos legfontosabb információk szerepelnek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×