Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Szócska: Nem lehet pazarlás

Az egészségügyi kormányzat legfőbb célja egy olyan fenntartható egészségügyi ellátórendszer kialakítása, amelyben a forrásokat a lehető leghatékonyabb módon kell felhasználni, és a rendszer egyetlen szereplőjétől sem fogadják el a pazarlást.

Erre utalt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten egy egészségügyi konferencián tartott előadásában, amelyben elmondta: egy kórházigazgatónak az állásába került, hogy indokolatlanul két információs rendszert vásárolt intézményének. "Ezek százmillió forintos tételek" - jegyezte meg az államtitkár. Kiemelte, hogy az új ellátórendszerben folyamatosan indulnak az egységes, országos közbeszerzések.

Szócska Miklós elmondta: az elektronikus egészségügyben jelentős innovációra törekszenek. Bejelentette, hogy bár még csak próbaüzemmódban, de összekötötték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerződési nyilvántartását és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működési engedélyeinek adatbázisát. Tudják, hogy hány ágy van Magyarországon, és online módon követik, hogy melyik intézménynek milyen kapacitásai vannak, mire van szüksége, így hatékonyabban tudják felhasználni a pénzeket. Láthatóvá váltak az ellátási egyenlőtlenségek, és kiigazításukat hamarosan megkezdhetik például az egészségügy többletforráshoz juttatásáról szóló törvényjavaslat révén megemelkedő jövedéki adók forrásaiból. A törvényjavaslat a parlament előtt van - tette hozzá.

Az egészségügyi államtitkárság elkezdte az ellátórendszer társadalmi hálózati kutatását is. Megvizsgálják, hogy a betegek mely intézményeket keresik fel. A leghatékonyabb technológiát is oda viszik, ahol arra valóban szükség van - mondta az államtitkár.

Szócska Miklós szerint az egészségügyi technológia fejlesztéseknél világszinten kellene alkalmazni azt az "innovatív modellt", amelyben a prevencióra helyezik a hangsúlyt, a népegészségügyi mutatókon elsősorban a megelőzéssel próbálnak javítani. Az államtitkár kiemelte: a kórházi modelltől a járóbeteg- és alapellátás felé kell elmozdulni. Ennek megfelelően a magyar egészségügyi rendszerben a közelmúltban már több ellátási formát is átsoroltak az alapellátások közé.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×