Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Közösségi kerékpáros rendszer Budapesten - képpel

Közösségi kerékpáros rendszert fejlesztett ki az esztergomi Neuzer kerékpárgyártó cég, a kerékpárokat és a dokkoló állomásokat csütörtökön mutatták be Budapesten.

A gyártó két év alatt mintegy 60 millió forintos fejlesztéssel hozta létre a rendszert, a projektet az európai unió 25 millió forinttal támogatta.

Neuzer András ügyvezető igazgató a azt mondta, hogy elemezték a világban lévő rendszerek tulajdonságait, és megpróbálták ezek hibáit kiküszöbölni, így hozták létre a sajátjukat.

A kerékpárokat a dokkoló állomásból egy mágneskártya segítségével, PIN-kód megadása után lehet kibérelni, amelyre korábban feltöltötték a bérlő adatait. A bérlés akkor fejeződik be, amikor egy másik dokkoló állomáson a kerékpárt elhelyezik.

Több mechanikai védelemmel is ellátják majd a kerékpárokat, amelyek a bicikli szétszerelését akadályozzák meg, de ennek a szabadalmi eljárása még folyamatban van. Ezen kívül rádiófrekvenciás jeladóval tudják azonosítani a kerékpárokat, de lehetőség van GPS-jeladók beszerelésére is - mondta Neuzer András.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára a bemutatón azt hangsúlyozta, hogy a belvárosi közlekedésben nagy problémákkal kell a közlekedésszervezőknek szembenéznie, ezekre egyfajta megoldást jelenthet a kerékpáros közlekedés fejlesztése. Budapest már elkötelezte magát e cél mellett a BuBi (Budapest Bicikli) projekttel, és egyéb vidéki városokban is foglalkoznak a kérdéssel - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által indított BuBi közösségi kerékpáros rendszer és a Neuzer rendszere összhangban van egymással, mivel a város szeretne kerékpárkölcsönző rendszert kiépíteni, az esztergomi cég pedig ajánlatot tud benyújtani a pályázaton.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×