Továbbra is alapvető fontosságúnak tartja a munkahelyvédelmi akciótervet a Fidesz és a KDNP frakciója. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője a frakciószövetség sárvári ülése után úgy fogalmazott: bár a költségvetés tartható, az IMF-megállapodás érdekében szükség lehet a módosítására. Szólt arról is, hogy a frakciószövetség olyan választási rendszer mellett döntött, amelyben a voksolás előtti 15. napig feliratkoznak a választók. Hozzátette: a kampányfinanszírozási rendszer átalakításánál azt javasolják, hogy a költségvetés pártok helyett közvetlenül a jelölteket támogassa.
Egy alternatív költségvetési javaslatot is tartalmaz majd az MSZP gazdaságpolitikai koncepciója - erősítette meg az ellenzéki párt szóvivője. Török Zsolt Gyöngyösön emlékeztetett arra, hogy egy igazságosabb, többkulcsos adórendszer mellett javasolni fogják a jövedelmek járulékának csökkentését is a foglalkoztatás növelése érdekében.
Várja Magyarország válaszát a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői által júliusban átadott dokumentumra az Európai Bizottság. A testület szóvivője Brüsszelben a dokumentum tartalmát bizalmasnak nevezte, de - mint mondta - a magyar sajtóban megjelentek pontatlanok. Nem sokkal később ugyanezt mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti irodavezetője is.
Stratégiai megállapodásokat köt a következő hónapokban a Magyarországon jelenlévő külföldi nagyvállalatokkal a kormány - közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár. Szijjártó Péter az InfoRádiónak elmondta: a tervezett partnerségi megállapodások célja a többi között az, hogy a cégek magyar beszállítókkal dolgozzanak.
A jogutódlási problémákkal indokolják a július 12-én elfogadott új agrárkamarai törvény javasolt módosítását az előterjesztés készítői. Jakab István és Győrffy Balázs fideszes, valamint Sáringer-Kenyeres Tamás kereszténydemokrata képviselők a parlament honlapján olvasható javaslatban azt írták: a cél a többi között a gazda fogalmának pontosítása.
Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP parlamenti képviselőcsoportja. Jávor Benedek a frakció kétnapos, tisztújítással egybekötött csillebérci ülése után az InfoRádióban elmondta: a párt stratégiája nem fog lényegesen eltérni az eddigiektől.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint Magyarország fel tudja használni a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló 8.200 milliárd forint európai uniós forrást. Csepreghy Nándor, az NFÜ szóvivője elmondta: eddig 6.000 milliárd forintnyi támogatást, a teljes keret több mint 73 százalékát ítélték oda, és további 1.000-1.200 milliárd forintra jelenleg is várnak pályázatokat.
Az elmúlt években 520 ezren vettek részt uniós társfinanszírozással megvalósult képzési programokon Magyarországon - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Odrobina László hangsúlyozta: a lakosság számához viszonyítva ez különösen jó aránynak mondható.
Ápolóasszisztenssé és házi ápolóvá képeznek tartósan munkanélkülieket több száz millió forint európai uniós forrásból az ország hátrányos helyzetű régióiban. A heteken belül induló képzéseken mintegy 1.500 ember szerezhet képesítést. A programban részt vevő kórházak pluszforráshoz, a képzésben közreműködő szakápolók pedig többletjövedelemhez jutnak.
A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok 58 százaléka nem tervezi, hogy két éven belül visszatér Magyarországra. A szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: a megkérdezettek kétharmada akkor vállalna munkát itthon, ha kezdő szakorvosként nettó 300 ezer forintot kapna, heti 40, legfeljebb 48 munkaórával, és a hálapénz rendszerét felszámolnák.
Országos módszertani központtá válhat a zuglói Vakok Állami Intézete. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékosságügyi főosztályvezetője azt mondta: ehhez az kell, hogy az intézmény még az ősszel elnyerje a szükséges 1,2 milliárd forintot egy európai uniós pályázaton.
Nem szűnik meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal feladatköre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára. L. Simon László közölte: a háttérintézményt átszervezik, de az intézményesített örökségvédelem nincs veszélyben Magyarországon.
Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. Az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január végén azt az ötöt, amelyek a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szoborért versenyeznek.
Igazi dráma zajlott a Kőröshegyi völgyhídnál





