Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
331.87
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Vita lehet a választói feliratkozásról - lapszemle

A Magyar Nemzet Terézváros volt MSZP-s polgármestere, Verók István ügyéről ír, míg a Népszabadságban az előzetes választói feliratkozásról olvashatnak.

A Népszabadság szerint főképp az előzetes választói feliratkozás bevezetéséről lehet vita jövő héten a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Sárváron. A Fidesz-frakció jó része és a KDNP-frakció nem ellenzi az előzetes feliratkozás intézményét, de a közigazgatási minisztérium egyes szakértői szerint lehetnek alkotmányos aggályok az előzetes regisztrációval szemben, bár a szaktárca illetékese ugyanezt tagadta.

Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n, és napokon belül megküldik a Fővárosi Főügyészségnek a vádemelési javaslatot - tudta meg a Magyar Nemzet. A volt szocialista polgármestert, valamint Terézváros több korábbi képviselőjét, köztük Fürst György MSZP-s és Rabin László SZDSZ-es alpolgármestert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Az Index azt írja, közüzemi szolgáltatók munkásainak adják ki magukat, és kötelező munkák elvégzésre hivatkozva próbálnak pénzt beszedni a lakosságtól csalók Érden - közölte két szolgáltató cég. Az álmunkások kisebb-nagyobb csatornatisztítási feladatokkal és egyéb látszattevékenységekkel próbálnak gyorsan készpénzhez jutni.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy egy Magyarországon eddig kevéssé alkalmazott módszert, az értékelemzést vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; az eljárás lényege, hogy olyan beruházási koncepciókat támogasson az állam, amellyel kapcsolatban a kivitelezők akkor is pozitívan döntenének, ha azt saját forrásaikból végeznék el.

A Portfolio.hu azt írja, az idei év első hét hónapjában látványosan - 20 százalékkal - bővült az újautók piaca az előző év hasonló időszakához képest. Az alacsony bázishoz viszonyított relatív jó adatok mögött azonban olyan tényezők és folyamatok, illetve okok is megbújnak, melyek többek között a forint erősödésével megváltoztathatják az eddig kialakult képet.

A Pénzcentrum.hu szerint összhangban az Európai Parlament nemrég meghirdetett összehangolt épületenergetikai stratégiájával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát készít 2013 nyarára. Az uniós irányelvekkel összehangolt szakpolitikai dokumentum a meglévő épületek energiahatékony felújítására és új energiatakarékos épületek építésére vonatkozóan rögzít majd a hosszú távú koncepciókat. A stratégia fontos iránymutatója lesz az épületenergetikai felújítási programok tervezésének is.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×