Infostart.hu
eur:
389.13
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Újabb színház szűnik meg a fővárosban - lapszemle

Szabadlábra helyezték Gyarmati Györgyöt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főosztályvezetőjét - adta hírül a szerdai Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein.

Újabb színház szűnik meg a fővárosban: a tavasszal bezárt Budapesti Kamaraszínház után a Teréz körúti Játékszín is lehúzza a rolót - írja a Népszabadság. A lap szerint ősztől már nem lesz előadás a produkciós teátrumként működő, saját társulattal nem rendelkező Játékszínben. Balázsovits Lajos igazgató azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvonta a támogatást.

Szabadlábra helyezték Gyarmati Györgyöt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főosztályvezetőjét - írja a Népszabadság. A lap emlékeztetett: a vezető beosztású, hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetéssel vádolt Gyarmati György nevében keresetet nyújtott be Magyarország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságához Radács Gyula ügyvéd. Azt kifogásolta, hogy a Gyarmati György ügyében eljáró hatóság az eljárás megindítása óta folyamatosan figyelmen kívül hagyta a védelem indítványait, bizonyítékait.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla Földesi-Szabó Lászlónak, a titkosszolgálati hátterű Egymásért Egy-Másért alapítvány volt vezetőjének házi őrizetét. Berényi Andrásra, a csempészésért és áfacsalásért első fokon hétéves szabadságvesztéssel büntetett férfi védője azt mondta: Földesi-Szabó László munkához jutott, és a bíróság ezzel összefüggésben három megyére kiterjedő mozgáslehetőséget biztosított a számára.

Szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein, és az ott működő cégeknek kedvezményeket adnának - írja a Magyar Nemzet. A napilap úgy tudja, az eredeti elképzelések szerint az érintett cégek a társasági adóban lényegesen enyhébb feltételekkel juthatnának hozzá fejlesztési adókedvezményekhez. Másrészt azon vállalkozásoknak, amelyek a fejlesztési adókedvezményt is igénybe veszik, a szociális hozzájárulási adó mértéke 100 ezer forint bruttó bérig 14 százalék lenne a jelenlegi 27 helyett.

Az Index a többi között dinnyelopásról is ír. Hétfő este már leszállt az éj, amikor egy cecei lakos telefonon tett bejelentést arról, hogy a helyi gazdák egy dinnyével megrakott, elhagyott gépjárművet találtak a Fecske utca végén. A tettes 474 kilogramm görögdinnyét tulajdonított el, de a gépkocsi a cecei dinnyeföldtől pár száz méterre elakadt. A lopási kár 80 ezer forint, ami a gépkocsi megtalálásával megtérült. A járőrök a kocsit átvizsgálták, és abban egy sárbogárdi férfi névére kiállított okmányokat és iratokat találtak. A járőrök előállították a 21 éves büntetett előéletű férfit és annak 18 éves élettársát. A nyomozók a férfit a dinnye lopás kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki, míg barátnője tanúként szerepel az ügyben.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy a jelenlegi kettő helyett csak egy évre adná meg az Európai Bizottság a magyarországi használt autók műszaki engedélyét. A testület javaslatokat tett a személygépkocsik és a motorok műszaki vizsgarendszerének szigorítására, mivel szerinte a balesetek jelentős részét a járművek nem megfelelő műszaki állapota okozza. A javaslatok szerint minden tagállamban kötelezően műszaki vizsgához kellene kötni a motorkerékpárok és a robogók közlekedését. Továbbra is a két- és háromkerekű járművek vezetői teszik ki magukat a legnagyobb veszélynek. Az EU szerint ezt a statisztikák is alátámasztják.

A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy külföldi ATM készpénzfelvételi akciót hirdetett az FHB Bank. A pénzintézet által kibocsátott Maestro és MasterCard betéti bankkártyával kezdeményezett külföldi ATM készpénzfelvételkor él az akció július 15. és szeptember 15. között. A hitelkártyákra nem vonatkozik. A készpénzfelvételi díjak a tranzakció terhelését követően, adott hónap végéig utólag kerülnek jóváírásra.

A Pénzcentrum arról is ír, hogy jön az állami kazáncsere-program. Az állami támogatások alacsony szintje, illetve a lakosság rossz anyagi helyzete a piac pangásának, folytatódó zsugorodásának fő oka − vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett, energetikai munkálatokat végző építőipari vállalkozások és érdekképviseleteik. Prohászka Rajmund, a Magyar Ajtó-Ablak Egyesület elnöke, az Ablakcentrum Kft. ügyvezetője semmi jóra nem számít az energiahatékonysági támogatások kapcsán. Kiemelte, hogy tavaly nyáron a néhány száz lakást érintő, családi házak felújítására megjelent pályázat 1,6 milliárd forint keretösszege alacsony volt. A napilap szerint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. hamarosan meghirdeti a kazáncsereprogramot, amit már az otthonteremtési stratégia is megfogalmazott. A 20-40 százalékos megtakarítást hozó kondenzációs kazánok beszerelését a stratégia 20-30 százalékos utófinanszírozással támogatná, a kétmillió gázkészülék lecserélése pedig évi 1,3 millió köbméterrel csökkentené a gázfogyasztást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
Hirtelen fordult a forint árfolyama

Hirtelen fordult a forint árfolyama

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesít jól a mai munkaszüneti napon. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 15:00
×
×
×
×