Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A Velencei Bizottság méltat és bírál három magyar törvényt

A Velencei Bizottság alapvetően megfelelőnek minősítette és számos vonatkozásban méltatta az Alkotmánybíróságról, az ügyészségről, valamint a nemzetiségekről szóló magyar törvényt, ugyanakkor mindhárom jogszabály tekintetében volt bíráló megállapítása, és több-kevesebb módosításra is javaslatot tett.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) égisze alatt működő, független alkotmányjogászokból álló szakértő testület a múlt pénteken és szombaton Velencében tartott ülésén fogadta el a három említett szakvéleményt, és azok szövegét a véglegesítés után, kedden juttatta el az MTI brüsszeli tudósítójának.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvényről a Velencei Bizottságnak az a véleménye, hogy az általánosságban véve jól megfogalmazott, következetes jogszabály. A törvény számos megoldását dicsérte, így például az alkotmánybírák újraválaszthatóságának kizárását, valamint azt, hogy a parlamenti képviselők egynegyede, valamint az alapjogi biztos kérheti az utólagos normakontrollt.

Ugyanakkor a szakértői testület szerint a törvény számos előírását felül kellene vizsgálni. Így például az Alkotmánybíróság függetlenségét az alaptörvényben kellene szabályozni, eljárási szabályokkal kellene tisztábbá tenni a "méltatlanság" túlzottan homályos fogalmát, egyértelműbbé kellene tenni a kétfajta egyéni panaszforma ügyében az eljárást.

A Velencei Bizottság úgy véli: olyan esetekben, amikor egy érintett személy nem tudja a saját jogait megvédeni, vagy ha a jogsérelem emberek nagyobb csoportját érinti, abban a kérdésben, hogy a jogszabály megfelel-e az alaptörvénynek, a vizsgálatra irányuló kérelem előterjesztésére a legfőbb ügyész helyett az alapjogi biztost kellene felhatalmazni. A testület annak a véleményének is hangot adott, hogy a törvényből csak az alapelveket kellene sarkalatosnak nyilvánítani, a technikai részletszabályokat egyszerű törvényben kellene megállapítani.

Az ügyészségi törvényt illetően a Velencei Bizottság utalt arra, hogy Európában az ügyészi szervezetrendszerre számos modell létezik. A magyar törvényről megállapította azt, hogy a legfőbb ügyész nagy függetlenséget élvez, miközben erős hierarchikus ellenőrzést gyakorol a többi ügyész fölött. Ez - hangsúlyozta a szakértői testület - nem áll ugyan ellentétben az európai normákkal, de ki kellene egészíteni fékekkel és ellensúlyokkal, "ami még nem eléggé fejlett a magyar rendszerben".

A Velencei Bizottság megállapította: a legfőbb ügyész felelőssége leginkább abban jelenik meg, hogy évente jelentést kell tennie a parlamentnek. Az egyedi esetek többnyire bírósági ellenőrzés alatt állnak, ugyanakkor nem létezik ügyészi tanács, amely hatékonyan befolyásolhatná a legfőbb ügyész "szélsőségesen széles körű hatalmát" az ügyészi szervezeten belül - olvasható a szakvéleményben.

A Velencei Bizottság utalt arra, hogy legtöbb észrevétele nem az új jogi előírásokra vonatkozik, hanem azokra a "túlhatalmakra", amelyek már a demokratikus átmenet előtt is jellemezték az ügyészséget. Az általuk felvetett kérdésekben - írták a szakvéleményben - nem a jogállamiság fenyegetett voltát teszik szóvá, hanem a helyzet javítását célozzák. A testület ajánlásai között szerepel, hogy az ügyészek csak úgynevezett funkcionális immunitást élvezzenek. A Velencei Bizottság túlzottnak találja a gazdálkodó és egyéb szervezetek adatszolgáltatási kötelezettségét az ügyészség felé, valamint úgy véli, hogy a tulajdonos akarata ellenére csak bírósági végzés birtokában kellene megengedni a magánterületre történő ügyészi belépést.

A Velencei Bizottság felvetette azt is: el kellene törölni azt a szabályt, amely lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész kiválassza az eljáró büntető bíróságot.

A nemzetiségi törvényt illetően a Velencei Bizottság megállapította, hogy Magyarország továbbra is különös figyelmet szentel a kisebbségi jogok védelmének, és erőfeszítéseket tesz az országban élő nemzetiségek etnikai, kulturális és nyelvi azonosságának, hagyományaik és kulturális örökségük védelmének érdekében. Üdvözölte, hogy a nemzetiségi törvény elismeri és garantálja a tizenhárom elismert magyarországi nemzeti kisebbség - és e kisebbségekhez tartozók - jogait a legfontosabb területeken, az oktatás, a kultúra, az anyanyelvhasználat, a média és a közéletben való részvétel területén.

Bíráló megjegyzésként a Velencei Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségvédelem kerete különösen összetett, esetenként túlságosan részletező, néhol jogilag nem eléggé világos, ami nehézségekhez vezethet a megvalósítás során, ez pedig hátrányos hatással járhat az autonómiára nézve. A testület különösképpen túlszabályozottnak találta a nemzetiségi önkormányzatok működését és felügyeletét. Felvetette azt is: a jogszabály sarkalatos törvényi jogállása nehézséget jelenthet az esetleges későbbi módosítás tekintetében, hiszen ahhoz speciális többségre van szükség.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár - aki a tanácskozáson a magyar kormány álláspontját képviselte - a bizottság pénteki ülését követően, még a hétvégén az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a testület összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta az általa most vizsgált magyar törvényeket. Az államtitkár leszögezte: a bizottság véleménye alapján biztosan nem megalapozott egy monitoringeljárás megindítása Magyarországgal szemben, mert a vizsgált jogszabályok nem szenvednek olyan hiányosságban, ami miatt az Európa Tanácsnak fel kellene lépnie Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság érdekében. Répássy emlékeztetett arra is, hogy folyamatos volt a párbeszéd a Velencei Bizottság és a magyar kormány között, utóbbi szakmai háttérinformációkkal segítette a testület munkáját. A vélemények a három törvényről közlése szerint nagy mértékben egyeznek a kormány álláspontjával is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×