Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
330
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Sokba kerülnek a dohányosok

Nyolcvan milliárd forintos terhet ró a társadalomra a dohányzás évente - ezt állapította meg tanulmányában az Országos Egészségfejlesztési Intézet. Az adatok szerint ugyanis a dohányzással kapcsolatos állami bevételek 2010-ben meghaladták a 360 milliárd forintot, míg a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai, így például a dohányos betegek egészségügyi ellátása 441 milliárd forintba kerültek.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) számítása szerint a dohányzás évente mintegy 80 milliárd forintos veszteséget jelent a magyar társadalom számára - közölte Vokó Zoltán, az OEFI főigazgatója.

Kifejtette: 2010-ben a dohányzással kapcsolatos állami bevételek meghaladták a 360 milliárd forintot, míg a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai 441 milliárd forintra rúgtak. A főigazgató azt is elmondta: a kiadások jelentős részét a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák kezelésére fordították, az az Egészségbiztosítási Alapot terhelte. Ezzel együtt 2010-ben 20 ezer ember halálát okozta közvetlenül a dohányzás. Ez az összes haláleset egyhatoda - emelte ki Vokó Zoltán.

A főigazgató elmondta: a dohányzó férfiak 16, míg a nők 19 évvel élnek rövidebb ideig. Ennek ellenére a legfrissebb felmérések szerint Magyarországon a férfiak 32, a nők 23 százaléka dohányzik minden nap. A dohányzó férfiak száma lassú csökkenést, a nőké viszont stagnálást mutat.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője kiemelte: a dohányzás előfordulási gyakorisága Európában a legmagasabb. Ráadásul a dohányzók körében kiemelten magas (22 százalék) a nők aránya, ezért a kontinensen a dohányzás elleni fellépés új célcsoportjai a fiatal lányok és nők lettek.

A kormány döntése alapján ez év szeptemberétől csak "képes" egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba. A sajtótájékoztatón néhány ilyen csomagolás mintáját is bemutatták.

Demjén Tibor, az OEFI Dohányzás Fókuszpontjának vezetője elmondta: jelenleg 14 féle figyelmeztető felirat olvasható a cigarettás dobozokon, ennek kiegészítéséhez az Európai Bizottság 42 képet ajánlott. A magyarországi csomagoláson ezek mellett a dohányzásról való leszokásban segítő internetes oldal címét, illetve az ugyanezt a célt szolgáló, valamint a dohányzási szabályszegések bejelentésére létrehozott telefonszámot (06-40-200-493) is feltüntetik.

A fókuszpont vezetője kiemelte: minden országban, ahol bevezették a képpel kombinált figyelmeztetéseket, a fiatalok körében kevesebben szoktak rá a dohányzásra, a már dohányzók körében pedig többen tették le a cigarettát.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×