Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Lázár "kellő körültekintést" tart indokoltnak Schmitt ügyében

A Fidesz frakcióvezetője szerint a köztársasági elnöki intézmény komolysága azt indokolja, hogy kapkodás nélkül, kellő körültekintéssel járjanak el Schmitt Pál ügyét érintően.

Lázár Jánost egy a párt- és kampányfinanszírozás ügyében kezdeményezett ötpárti találkozó után kérdezték csütörtökön újságírók arról, hogy kitart-e a Fidesz-frakció Schmitt Pál köztársasági elnök mellett, miután a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa úgy döntött, indítványozza az egyetem szenátusának az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Lázár János nem akart nyilatkozni az ügyben, végül többszöri, a személyes véleményét firtató kérdésre azt mondta: "nincs jelen pillanatban olyan véleményem, amelyet megosztanék önökkel, azért sem, mert Magyarország köztársasági elnökéről van szó, a magyar köztársasági elnöki intézményről, ez pedig nem a kapkodásnak a műfaja jelen pillanatban".

Arra, a felvetésre, hogy az MSZP határozati javaslatban szólítaná fel lemondásra az államfőt, Lázár János megismételte, "a Magyar Köztársaság elnökéről és elnöki intézményéről van szó, úgy gondolom, ez elég komoly dolog ahhoz, hogy egymást komolyan véve, kellő körültekintéssel járjunk el".

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×