eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Elfogadták az állami kitüntetésekről szóló törvényt

Az Országgyűlés pénteken elfogadta az állami kitüntetésekről szóló törvényt, amely rögzíti a Magyar Szent István Rend, Magyar Corvin-lánc, Magyar Becsület Rend valamint Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések alapítását és újraalapítását.

A sarkalatos indítvány minősített többséget igénylő pontjait 260 igen és 39 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők, míg az egyszerű többséget igénylő passzusait 259 igen és 39 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá.
A jogszabály szerint a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olaj ággal övezett címer használatára is jogosult.

A törvénnyel alapítandó, illetve újraalapítandó kitüntetések sorrendje egyúttal azok hierarchiáját is jelenti, "ami egyrészt azokban az érdemekben nyilvánul meg, amelyekért az egyes kitüntetéseket adományozni lehet, másrészt a kitüntetések adományozásának évi keretszámában.

A Magyar Szent István Rend Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. Ezzel megújítanák a történelmiség jegyében a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rendet. Az elismerésből magyar állampolgár számára évenként legfeljebb három kitüntetés adományozható.
A Magyar Corvin-lánc a magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére szolgál, a kitüntetéssel adományozottak alkotják a Magyar Corvin-lánc Testületet. A Corvin-lánccal kapcsolatos feladatokat a Miniszterelnökség keretében működő Magyar Corvin-lánc Iroda látja el. A Corvin-lánccal adományozottak száma egy időben a tizenötöt nem haladhatja meg.

A törvény szerint a Magyar Becsület Rend Magyarország és a nemzet érdekében tanúsított kiemelkedő szolgálat, vagy hősiesség elismerésére szolgál, évente tizet lehetne adományozni belőle.

A Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréséül jár.

Magyar állampolgárok számára a Magyar Érdemrend nagykeresztjéből évenként legfeljebb öt, középkeresztjéből a csillaggal évenként legfeljebb húsz, középkeresztjéből legfeljebb negyven, tisztikeresztjéből évenként legfeljebb száznegyven, lovagkeresztjéből évenként legfeljebb kettőszáznyolcvan adományozható. Magyar állampolgárok számára az arany érdemkeresztből legfeljebb kettőszáz, az ezüst érdemkeresztből évente legfeljebb kettőszázötven, a bronz érdemkeresztből legfeljebb háromszázötven adományozható.

A törvény tartalmazza, hogy Magyarország állami kitüntetéseit a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza. A törvény melléklete szerint Magyarország köztársasági elnöke a Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztályának kitüntetettje.

A hatályos szabályoktól eltérően ezentúl magyar állampolgár számára külföldi állami kitüntetés viselését a külpolitikáért felelős miniszter előterjesztése alapján a köztársasági elnök megtilthatja. Jelenleg külföldi állami kitüntetés viselését a köztársasági elnök engedélyezi. Ez a rendelkezés egyrészt felesleges adminisztratív terhekkel jár, másrészt nem funkcionál, ezért indokolt a megszüntetése.

A címer használatára a törvény erejénél fogva jogosultak körét kiegészítik a köztestületekkel, figyelemmel az általuk végzett közfeladatokra, és arra a mára kialakult következetes jogalkotási gyakorlatra, amely a címer használatát külön törvényekben biztosítja a köztestületeknek.

A zászló és a lobogó használatának szabályozása érdemben nem változik, a javaslat - a nemzeti ünnepeken az Országház előtti zászlófelvonás mellett - fenntartja az állami szervek állandó zászlókitűzési (lobogófelvonási) kötelezettségét. Nem tartalmazza azonban a honvédségi csapatzászlóra, hadilobogóra vonatkozó rendelkezéseket, e tárgykört a jövőben kizárólag a honvédelmi jogszabályok rendezik.

A helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati címerek szakszerű és a címertani hagyományoknak megfelelő megalkotásának elősegítése érdekében a kormány Nemzeti Címer Bizottságot működtet. A helyi önkormányzat képviselő-testülete kormányrendeletben megállapított előírások és feltételek szerint a helyi önkormányzat közigazgatási területén Országzászló felállításáról dönthet.

A törvény változatlanul szabályozza a címer a bankjegyen, állampapíron és a pénzérmén való feltüntetését, a címeres körbélyegző használat, az önkormányzati címereknek az állami címertől való megkülönböztetés kötelezettségét.

Nem változik a magánszemély és a jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet címerhasználatának tilalmára vonatkozó szabály sem. Ugyanakkor a javaslat kifejezi, hogy ettől csak törvény - vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály - térhet el, személy vagy személyek meghatározott csoportját kifejezetten feljogosítva a címer használatára.

A jogszabály - amely a Kossuth- és Széchenyi-díjakat nem érinti-, 2012.január 1-én lép hatályba.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×