eur:
404.21
usd:
373.83
bux:
74509.8
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatóját. Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Kocsis István közleményt jelentetett meg az üggyel kapcsolatban.

"A mai napon idézésre megjelentem az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályán. A nyomozó hatóság az MVM Zrt.-nél 2006-2008 között betöltött vezérigazgatói tevékenységem időszaka alatti un. MVM -es ügyekkel kapcsolatban hallgatott ki gyanúsítottként az előző kormány által történt leváltásom után megbízott új MVM vezetés részéről ismeretlen tettesek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentése nyomán indult eljárásban.

A gyanúsítás ellen panaszt jelentettem be.

A kihallgatás során elmondtam, hogy én nem követtem el a terhemre rótt bűncselekményt, részletes, igazságügyi szakértői véleménnyel alátámasztott, írásban megfogalmazott nyilatkozatot tettem. Kihangsúlyoztam egyúttal azt, hogy a nyomozó hatóság kérdéseire - természetesen az írásos nyilatkozatomra alapítottan, ahol szükséges azt kiegészítve - a közeljövőben részletes és mindenre kiterjedő választ fogok adni.

Az MVM Zrt. Közgyűlése által 2005.-ben elfogadott és 2006-2008. között évente megújított, az MVM csoport piaci értékének 800-1.000 Mrd Ft-ra való növekedését megcélzó stratégia megvalósítása érdekében tett intézkedések meghatározásakor, a megvalósításra vonatkozó pénzügyi lépéseknél az nem volt előrelátható, hogy 2008. második felében pénzügyi, gazdasági világválság következik be. Az általam megfogalmazott és a tulajdonosok által jóváhagyott régiós terjeszkedéssel kapcsolatosan továbbá előre nem tudhattam, hogy a tulajdonosok váratlanul megváltoztatják a már jóváhagyott stratégiát és az MVM szétdarabolását és gyorsított eladását tűzik ki célul. Mint ahogyan előttem sem volt ismert - politikai retorzióként - a leváltásom. Kijelentem, hogy sem nekem és - legjobb tudomásom szerint - sem az általam irányított menedzsmentnek nem volt célja vagyoni hátrány okozása.

A leváltásom után a közgyűlés által korábban jóváhagyott stratégiai beruházások megtorpantak, így például nem kellett az új MVM vezetésnek egy befektetési alapban biztosított 600 M EUR, vagy a Nyugat-Balkán és Románia felé megvalósítás előtt álló régiós fejlesztés, ami bekerült a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiába. A projektek - akár politikai parancs, akár más ok miatt történt - elhallgatott megállítása, az előkészítetlen, meggondolatlan stratégiaváltás és az elmulasztott döntések a megszerzett piaci-stratégia pozíciók feladásával és elvesztésével jártak és ezzel együtt több százmilliárdos kárt okoztak az MVM-nek és Magyarországnak.

Kijelentem, hogy ha én és az általam irányított menedzsment a helyünkön maradunk és a futó projekteket be tudjuk fejezni, akkor nem keletkezett volna vagyoni hátrány az MVM-nél, illetve azt még stratégiaváltás esetén is el lehetett volna kerülni. Másként fogalmazva arról van szó, ha nincs önös kormánypolitika akkor nincs az MVM-nél vagyoni hátrány, hanem több százmilliárdos vagyonnövekmény van.

Az én vezérigazgatóságom alatt az MVM könyvvizsgálója, igazgatósága, felügyelő bizottsága, közgyűlése és a tulajdonosok sem a projektek célszerűségével sem azok költségével kapcsolatosan észrevételt, kifogást nem támasztott. Az un. MVM-s ügyekben - a projektek megállítása és a stratégiaváltás miatt - keletkezett vagyoni hátrányért ténylegesen felelős személyek felderítésében a nyomozó hatósággal együttműködök és számára minden segítséget megadok.

Meggyőződésem, hogy a nyomozó hatóság vizsgálata igazolni fogja ártatlanságomat" - zárul Kocsis István közleménye. (MTI OS)

Címlapról ajánljuk

Rusvai Miklós: valószínű, hogy Magyaroszágon is megjelenik a halálos majomvírus-változat

Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát, és Rusvai Miklós szerint importált esetek több országban is előfordulhatnak. A virológus arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mire kell nagyon figyelniük azoknak, akik üdülni vagy munkavégzés céljából Afrikába utaznak, ahol a megfertőződött betegek 7-8 százaléka életét veszti.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.28. hétfő, 18:00
Oroszi Beatrix
a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója
Esik az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Esik az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Gazdasági adatok szempontjából egy csendes napnak nézünk elébe, előre bejelentett, potenciálisan piacmozgató hírre nem számítunk ma. Többek között a dübörgő gyorsjelentési szezon befolyásolhatja a hangulatot ma a tőzsdéken, az amerikai piacnyitás előtt érkeznek például a nemrég botrányba keveredett McDonald's friss számai. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban zajlott a kereskedés, Európában óvatos elmozdulások vannak egyelőre, miközben jelentősen beesett az olaj ára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×