Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szászfalvi: Még 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé

A jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé. Erről az egyházügyekért felelős államtitkár beszélt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos nyári táborának somogyvári rendezvényén.

Szászfalvi László elmondta: eddig az államtitkársághoz az anglikán, a metodista, a pünkösdi, a hetednapos adventista egyháztól, valamint két iszlám közösségtől, a buddhistáktól és néhány kisebb felekezettől érkezett kérelem.

A következő hetekben több egyeztetés is lesz az országgyűlési regisztráció várható ütemezéséről. Emlékeztetett: a kérelmet minden esetben az igazságügyi tárcához kell beadni, amelyet az államtitkárság készít elő tárgyalásra.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×