Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Vigye magával a kormány a hiteleket is!" - lapszemle

Nem egy, hanem legalább három évvel kellene elhalasztani az önkormányzati devizaalapú hitelek tőketörlesztését - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Semjén Zsolt teljesítményét nem fogja értékelni a kormányfő.

Nem egy, hanem legalább három évvel kellene elhalasztani az önkormányzati devizaalapú hitelek tőketörlesztését - mondta Schmidt Jenő, a legtöbb helyhatóságot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a Népszabadságnak. Schmidt Jenő - aki egyben Tab polgármestere - hangsúlyozta, hogy amennyiben a kormány úgy tervezi átalakítani a köz- és az államigazgatást, hogy az önkormányzati feladatok egy részére is igényt tart, akkor a hiteleket is viheti magával. Szerinte a kormánynak le kell ülnie a bankokkal, hogy tárgyaljon az önkormányzati hitelek visszafizetésének átütemezéséről.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Orbán Viktor a kormány tagjai közül helyettesének, Semjén Zsoltnak a teljesítményét nem fogja külön négyszemközti beszélgetésen értékelni. A lap szerint ennek az a legfőbb oka, hogy a Fidesz és a KDNP elnökeinek egymáshoz való viszonya teljesen más a kabinet többi tagjához képest, ráadásul a kormány tagjai közül csak ők képviseltetik magukat pártjuk elnökségében. Egy vezető kormánypárti politikus szerint a Semjén által felügyelt nemzetpolitikai terület "sikertörténetnek" számít Orbán szemében.

Míg minket a svájci frankkal szemben elképesztően gyenge forint, a svájciakat az egész világgal szemben elképesztően erős frank zavarja - írja az Index. Főleg a turizmussal foglalkozók aggódnak: az ország annyira drága, hogy oda kevesen utaznak, a svájciaknak viszont annyira olcsó lett a nagyvilág, hogy ők sem otthon üdülnek. A beutaztatók mellett az exportőrök is félnek, a határ mentén élőknek viszont egyre jobb üzlet a bevásárló turizmus.

Brutális eladási hullám söpört végig az amerikai piacokon, a legfőbb részvényindexek több mint négy százalékos mínuszban zártak. Az eladók nem kímélték a nyersanyagokat sem, hiszen az olaj ára is több mint öt százalékot esett - számol be a Portfolio.hu. Ekkora pánik a válság mélypontján, 2009-ben volt utoljára. Ahogy ilyen környezetben lenni szokott, a kockázatmentesnek vélt termékekbe menekült a tőke, erősödik a dollár, a svájci frank, de esett az arany ára.

A Pénzcentrum.hu arról számol be, hogy a törvény kihirdetésétől számított 45. napon, augusztus 12-én lép hatályba a deviza alapú jelzáloghitelek árfolyamrögzítéséről szóló törvény, így már szeptembertől nagy számban élhetnek a lehetőséggel a jogosult ügyfelek. Bár az időpont közeleg, és a bankok felkészülése is jól halad, kardinális kérdéseket kell még tisztázni, hogy minden ügyfél racionálisan dönthessen.

A revizorok több javaslatot is megfogalmaztak, miután vizsgálatot folytattak három, fővárosi tulajdonú vállalatnál - számol be a Napi Gazdaság. Az ellenőrzési jelentéseket egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága a csütörtöki ülésen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×