Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Németh Zsolt: Új időszámítás kezdődött

A kettős állampolgárság megadásával, a visszahonosítással új időszámítás kezdődött a magyarság életében - mondta Németh Zsolt szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnököt, Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, valamint az összegyűlt tömeget köszöntve.

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) utolsó napján úgy fogalmazott: azok, akik most az állampolgárságot igénylik, csatlakoznak egy olyan politikai közösséghez, amely jövőképet akar meghonosítani.

Sajnálattal állapította meg, hogy "az idén Traian Basescu román államfő nem lehet közöttünk".

Emlékeztetett azonban arra, hogy Orbán Viktor és Traian Basescu már gyakran találkozott egymással, és már megkezdték a román államelnök őszi budapesti látogatásának előkészítését.

Tőkés László arról beszélt, hogy húsz év alatt semmilyen tartós eredményt nem sikerült elérni Romániában, az ország még mindig posztkommunista korszakát éli.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke előadásában úgy vélte, hogy a magyarságnak három szó jegyében kell továbbhaladnia, ezek pedig a szabadság, az egyesülés és a gyógyulás. Az első a magyar állampolgárság kiterjesztését, a második "Trianon gyógyítását", a harmadik pedig a húsvéti alkotmányt jelenti - tette hozzá.

A romániai helyzetet elemezve megállapította: 1920 óta nem volt becsületes népszámlálás, felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció. Az európai és a világméretű válságot tetézi az erkölcsi válság.

"Nem volt időnk szembenézni a kommunista múlttal. Se autonómiánk, se államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen. Kikínlódtunk egy magánegyetemi rendszert, épp az első Orbán-kormány jóvoltából" - hangoztatta az EMNT elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a határok feletti nemzetegyesítés politikája is Orbán Viktor nevéhez fűződik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×