Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Árt a titkosszolgálatoknak a kémügy - lapszemle

Árt a kémügy a titkosszolgálatoknak - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint már mutatkoznak a kémbotrány és azt körülvevő bizonytalanság jelei az úgynevezett társszerveknél.

A lap nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva azt írja: amikor a kémkedés gyanúja ilyen magas szinten merül fel az egyik szolgálaton belül, a többi szervezet is kénytelen a saját hálózataik biztosításával foglalkozni.

Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint eközben bezárultak azok az információs csatornák, amik eddig a titkosszolgálatok előtt nyitva álltak - írja a Magyar Nemzet.

A Népszabadság arról számol be, hogy nem bérelhetnek a pártok olcsóbban önkormányzati ingatlant Egerben, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a városi közgyűlés erre vonatkozó rendeletét. A testület szerint semmi sem indokolja, hogy politikai szervezetek és más bérlők között különbséget tegyenek. A helyi jogszabály december 31-én hatályát veszti, addig tehát újra kell tárgyalni a pártokkal a bérbeadás feltételeit.

Az Index cikkéből kiderül: stabil környezetre és 10-15 éves gazdaságpolitikai stratégiára lenne szükség a versenyképesség növeléséhez Magyarországon. A Magyar Európai Üzleti Tanács tagjai bírálták a kormányt a válságadókért, de üdvözölték az oktatási és munkaerő-piaci célokat. A jelentésre reagálva Martonyi János azt mondta: az elmúlt években megerősödött a magyar gazdaság.

A Pénzcentrum.hu a magán-nyugdíjpénztári reálhozam kifizetések kapcsán azt taglalja, mire érdemes költeni a családi kasszákba így befolyt összeget. A gazdasági hírportál figyelmeztet: a reálhozam azonnali elköltésének komoly hátránya, hogy csak a jelennek szól. 1-2 hónapos könnyebbséget jelenthet a reálhozam abban az esetben, ha hiteleink törlesztésére fordítjuk azt.

A Portfolio.hu szerint kiárusítás van a Balatonnál. Az áresések, a csökkenő kereslet és a hitelfelvételek körüli félelmek miatt a tó környékén továbbra sem lehet értékesíteni az eladó ingatlanokat. Az egyik ingatlanos úgy fogalmazott, hogy a balatoni ingatlanpiac egyszerűen befulladt. Kereslet csupán az üres üzlethelyiségekre van, amiket nyaralóvá alakíthatnak az új tulajdonosok, valamint a nagy értékű ingatlanokra, amiket általában befektetésként vásárolnak meg.

A Napi Gazdaság szerint államcsődre készül a FED. Erre akkor van esély, ha az amerikai törvényhozás és az elnök nem tud megegyezni az államadósság több mint 14 ezer milliárd dolláros korlátjának emeléséről, ami nélkül az Egyesült Államok fizetésképtelenné válna.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×