Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A legfőbb ügyész vizsgálatát kéri az MSZP a kémügyben

Levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, aki szerint olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik vizsgálat indítását annak kiderítésére, történt-e államtitoksértés a volt titkosszolgálati vezetők ügyében.

Vadai Ágnes közleményében azt írta, hogy "a harmadik Magyar Köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével kapcsolatos gyanúsításokkal összefüggésben" az elmúlt napokban olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik, hogy Polt Péter legfőbb ügyész vizsgálatot indítson.

Az ellenzéki politikus szerint a vizsgálatnak kellene kiderítenie, hogy megvalósulhatott-e az ügyben államtitoksértés (visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal), illetve történt-e olyan cselekmény, amely a Büntető Törvénykönyvbe ütközik, és büntetőeljárás megindítására okot adhat.

Vadai Ágnes mint írta, ezért hétfőn levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, és kezdeményezte az ügy kivizsgálását.

A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007-2009 között titokminiszterét és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004-2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×