Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az Alkotmánybíróság elnökéről dönthet a parlament

Az Alkotmánybíróság (Ab) következő elnökéről dönthet az Országgyűlés jövő heti, egynapos ülésén. A képviselők emellett összesen tíz törvényjavaslatról, illetve jogszabály-módosításról is szavazhatnak hétfőn.

A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfő délelőtt hallgatja meg Paczolay Pétert, akinek alkotmánybírósági elnökké jelölését ellenszavazat nélkül - 13 igen és két jobbikos tartózkodás mellett - támogatta az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága. A június 6-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró Ab-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodott.

A Háznak - a törvény szerint - július 31-ig kell az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Ab tagjai közül elnököt választania. Az elnök megbízatása alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. (Korábban az Ab elnökét a tagok maguk közül választották, a megbízatás pedig három évre szólt.)

A parlament szintén hétfő délután dönthet egyebek mellett az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) helyébe is lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács felállításáról szóló törvényjavaslatról, továbbá az egyes közlekedési tárgyú, valamint a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő jogszabályok módosításáról.

Szintén zárószavazás várható az egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények változtatásáról, illetve a módosító javaslatokról határozhatnak az egyházügyi törvény esetében. Utóbbi ügyben a Jobbik a házbizottság ülésén jelezte, név szerinti szavazást kérnek az egyik módosító indítványról.

A határozathozatalokat követően két részletes vita kezdődhet: a képviselők a budapesti Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz, illetve a katasztrófavédelemmel összefüggő törvényváltoztatásokhoz benyújtott módosító javaslatokról mondhatják el véleményüket.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×