Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Réthelyi tovább vezeti a minisztériumot

Réthelyi Miklós a leváltását firtató kérdésre szerdán azt mondta, hogy továbbra is vezeti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, az egy éve kapott megbízatásának tartalma ugyanis továbbra is fennáll, és ebben Orbán Viktor is megerősítette személyes találkozójukon.

A szakminiszter szerdán az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén a tárcája egy évéről számolt be, ahol a jövőjét firtató ellenzéki képviselői kérdésre válaszolva elmondta: miniszterként vesz részt a bizottság ülésén és azt tervezi, csütörtökön is bemegy a minisztériumba, azt vezeti tovább.

Réthelyi Miklós hozzátette: arra törekszik, hogy az a bizonytalanság, amelyet a sajtó már napok óta fenntart, megnyugtató módon rendeződjön, és ennek "minden alapja megvan".

A miniszter az MTI-nek a bizottság ülése után elmondta: a keddi kormányülést követően személyesen beszélt a saját jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel. Mint mondta: ezt a megbeszélést ő maga kezdeményezte. "A miniszterelnök azt mondta, végezzem tovább a munkámat" - közölte és hozzátette, hogy megnyugtató választ kapott.

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint nincs alapja a leváltásával kapcsolatos sajtóhíreknek, úgy válaszolt: attól kezdve, hogy ez a megbeszélés megtörtént, megnyugodva végzi a munkáját.

A Népszabadság szerdán azt írta: Orbán Viktor kormányfő már két hete keresi, de egyelőre nem találja Réthelyi Miklós utódját.

A lap értesülései szerint miniszterelnök nem tervez a kormányt illetően általános tablóátalakítást, de a humán csúcstárca esetén már hetekkel ezelőtt szóba hozta a közvetlen környezetében: indokoltnak látná a változtatást, hiszen olyan stratégiai fontosságú ágazatokban kell a kormánynak sikert felmutatni, mint az oktatás, illetve az egészségügy. Hozzáteszik: Réthelyi Miklós miniszter nem azzal döntötte el sorsát, hogy a miniszterelnökkel szembeszegülve mégis kinevezte Horváth Ádámot az Operaház igazgatójának; ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×