Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újabb botrány Gyöngyöspatán

Gyöngyöspatára látogatott pénteken Pintér Sándor belügyminiszter és Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Helyi romák és nem romák a szemük láttára vesztek össze.

A két fél heves szóváltások során kölcsönösen egymást vádolta azzal, hogy nem tartja be az együttélés szabályait. A község lakói lopásokkal, betörésekkel vádolták a cigányokat, utóbbiak pedig azt hangoztatták, azóta van békétlenség, amióta a község lakói Gyöngyöspatára hívták, "egyesek etették-itatták" a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, majd a Véderő tagjait.

Pintér Sándort és Eleni Tsakopoulos Kounalakist a cigánysor felé vezető Bem utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében fogadták az önkormányzat, illetve a helyi cigányság vezetői. Azon a helyen, ahol április 26-án késő este összeverekedtek a romák és a Véderő tagjai. A delegáció ezt követően sétára indult a faluban, betértek Varga Gyuláné portájára, majd a cigánysorra mentek.

A 70 éves Varga Gyuláné arról számolt be a belügyminiszternek és a nagykövetnek, hogy az elmúlt két évben nyolc szőlőoszlopot és három szőlőkarót loptak el a hátsó kertjéből, illetve rendszeresen fosztogatják tolvajok a veteményeskertjét is. Nem azért termeszt - mondta -, hogy mások szüreteljenek.

Borik Ferencné az utcán azt panaszolta el, hogy 750 ezer forint értékű vasárut és szerszámokat, vasbakot, fűnyírót és taligát loptak el tőle. Elmondása szerint ezeket később szétfűrészelve találták meg a rendőrök a cigánysor egyik házában. Kijelentette: nem fajgyűlölő, de "évek óta ez megy, és ami sok az sok".

A cigánysoron vastapssal fogadták a romák a belügyminisztert és a nagykövetet. A vajda, id. Farkas János azzal köszöntötte a vendéget, hogy szurkolnak Obama elnöknek azért, hogy ő nyerje meg Amerikában a következő választásokat is.

Ezt követően alakultak ki a heves szóváltások az utcán, illetve a polgármesteri hivatal előtt. A delegáció kísérői többször arra kérték a hangoskodókat, hogy halkabban beszéljenek, mert az épületben tárgyalók nem hallják egymást a kinti kiabálástól.

A nagykövet és a belügyminiszter a program szerint tárgyal az önkormányzat és a cigányság képviselőivel is, majd sajtótájékoztatón számolnak be az eredményekről.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×