Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Döntetlenre áll a hatalmi harc az MSZP-ben"

A Nézőpont Intézet vezető elemzője tartós, elhúzódó hatalmi válságra számít az MSZP-n belül. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak azt mondta: a baloldal töredezik, a szocialista párt már nem tudja egységesíteni a különböző irányvonalakat.

A hatalmi válság és a harc el fog húzódni az MSZP-n belül, és hogy ki lesz a győztes, azt még korai eldönteni - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Mráz Ágoston Sámuel szerint jelenleg döntetlenre áll a meccs, de a harc vége bármi lehet.

Az elemző úgy látja, hogy a felek sem a gyors megoldásra törekszenek. A Gyurcsány Ferenc platformja által kezdeményezett pártszavazás csak ősszel lesz, utána alapszabály-módosító kongresszust tartanak, és legkésőbb 2012 nyarán lesz tisztújítás az MSZP-ben. Ezzel párhuzamosan el fog húzódni a párt válsága - fejtette ki.

Mráz Ágoston Sámuel kiemelte: éles különbség van a párt vezetése és a frakció, illetve a párttagság között. A vezetésben nincs Gyurcsány Ferencnek többsége, de a párttagságban lehetnek hívei, bár azt nem tudni, hogy mennyien. Ezt a kérdést a pártszavazás tisztázhatja - tette hozzá.

Egy szűk mag számára a volt kormányfő az egyetlen elfogadható politikus - vélekedett a Nézőpont Intézet vezető elemzője, aki szerint elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy ez a csoport elegendő lehet egy külön párt létrehozásához és parlamentbe juttatásához. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal első számú vezetője már nem lehet - emelte ki.

Átrendeződés zajlik a pártrendszeren belül - hangsúlyozta Mráz Ágoston Sámuel. Kifejtette: a baloldal töredezni látszik, bár a szervezet egységesnek tűnik, de egyre többet hangzik el a szakadásról szóló forgatókönyv. Eddig az MSZP a sokféleség egységét jelentette, most viszont úgy tűnik, hogy nem tud egy fedél alatt maradni ez a sok csoportosulás - tette hozzá.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×