Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nyolc évre ítélték a feleségét megfojtó lajosmizsei férfit

Nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a lajosmizsei férfit, aki 2009 decemberében otthonában féltékenységből megfojtotta feleségét.

Az 55 esztendős, három általános iskolai osztályt végzett, közhasznú munkásként dolgozó Patai Ferenc 2008 novemberében ismerkedett meg a későbbi sértettel, akivel 2009 áprilisában házasságot kötött.

A férfi a nő kecskeméti lakásába költözött, ahol együtt éltek az asszony korábbi kapcsolataiból született gyermekeivel. Idővel azonban a kapcsolatuk - a vádlott féltékenykedése miatt - megromlott, gyakorivá váltak a veszekedések, s 2009 nyarán a férj visszaköltözött Lajosmizsére. A házaspár viszonya a különélés ellenére sem szakadt meg, a nő általában a szombat éjszakákat töltötte a vádlottnál.

Az asszony 2009. december 6-án is a vádlott lakására ment. Azon az estén kétszer is szeretkeztek, a férfi azonban észrevette, hogy a nő combján kék foltok vannak, s ebből arra következtetett: felesége megcsalta őt. Emiatt a vádlott elhatározta, hogy megöli az asszonyt. A férfi mindkét kezével átfogta a felesége nyakát, és addig szorította, amíg a védekező nő megfulladt. Ezt követően a vádlott öngyilkossági szándékkal nagyobb mennyiséget vett be az általa rendszeresen szedett antidepresszánsból, felöltöztette a sértettet, és egy magnókazettára mondta búcsúlevelét, amelyben beismerte tettét. A férfit másnap délelőtt a fia ébresztette fel, aki a hatóságokat is értesítette.

Az eljárás során a szakértők megállapították, hogy a vádlott beszámítási képessége gyengeelméjűsége miatt enyhe fokban korlátozott.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×