Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Új szívet kap Budapest

2012-ben kezdődhet meg a Ferenciek terének átalakítása - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester. A Belváros forgalmának csökkentésére irányuló felújítás jelentős változásokat hoz a tér és a Kossuth Lajos utca közlekedésében.

A gyalogosok és kerékpárosok, valamint a tömegközlekedés érdekeit veszik figyelembe a Ferenciek terének 2012-ben kezdődő és a Roosevelt tér - május hatodikától már hivatalosan is Széchenyi tér - 2013-ban kezdődő felújításakor. Rogán Antal, a Belváros polgármestere elmondta, bár kaotikus állapotokat örököltek a város előző vezetésétől, a Március 15.-e tér és a Kiskörút felújításának befejezése reális közelségben van. A Március 15.-e tér felújításának második üteme összefügg majd a Ferenciek terének átalakításával. Mindkét projekt tervezett bekerülési költsége 3-3,5 milliárd forint, ennek 85 százalékára az uniónál pályáznak.

A Ferenciek terén nagyobb járdafelületek lesznek, a mostani autós aluljárót végleg lezárják a járművek elől, majd egybenyitják a már meglévő gyalogos aluljáróval. Emiatt átalakítják a Március 15. tér közlekedését is - mondta a kerületi polgármester.

Csak a 15-ös busz

Vitézy Dávid elmondta, a buszsávot a Kossuth Lajos utca közepén vezetnék, ott lennének a megállók, és zebrán is megközelíthetőek lennének.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházással teljesítik a legfontosabb célt, a belváros északi és déli részének összekötését, és felszíni gyalogos kapcsolatokat is kialakítanak. A 15-ös busz lesz az egyetlen jármű, amely áthaladhat majd a Ferenciek terén, a buszsávot pedig a belső sávban alakítják ki.

Vitézy Dávid elmondása szerint ez az átalakítás összhangban van a villamosok visszavezetésével a Rákóczi útra, bár a projekt még nincs előkészítve, annak indításáról a jövő héten dönt a BKK.

A 47-es és a 49-es villamosok Deák téri végállomását is úgy alakítják ki, hogy később könnyen tovább lehessen vezetni a vonalat a Bajcsy-Zsilinszky úton - tette hozzá.

Az InfoRádió kérdésére Rogán Antal elmondta, az átalakítás nem okoz nagyobb torlódást a forgalomban, mint amilyenek jelenleg is tapasztalhatóak.

A Széchenyi tér közepén található parkot megközelítővé tennék a gyalogosok számára, úgy, hogy a Lánchídra azon az úton lehetne felhajtani, ahol most a Buda felől érkező járművek hajtanak le.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×