Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nagyobb a hererák kockázata a magasabb férfiaknál

Nagyobb a hererák kockázata a magasabb férfiaknál, idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja

Több mint 10 ezer férfi adatainak áttekintése alapján úgy találták, hogy az átlagos magasság fölött minden 5 centiméter további magassággal 13 százalékkal növekszik az egyébként ritka, csak minden 210. férfit érintő ráktípus kialakulásának kockázata. Mint a szakértők a British Journal of Cancer című szakfolyóiratban megállapítják, egyéb tényezők, például a családi előzmények, örökölt hibás gének nagyobb hatással vannak a kockázat mértékére.

Michael Blaise Cook és kutatócsoportja 13 korábbi tanulmány adatait tekintette át és elemezte. Valamennyi tanulmányban gyűjtöttek információkat a heredaganatos, valamint a kontrollcsoportba tartozó emberek testmagasságáról is. Ezek alapján derült fény az összefüggésre, hogy a magasabb férfiaknál nagyobb a hererák előfordulásának valószínűsége.

Mint Sara Hiom, a brit rákkutató intézet (Cancer Research UK) igazgatója elmondta a BBC-nek, a heredaganatoknak csak 4 százaléka rákos elváltozás, amely ráadásul jól gyógyítható. Fontos azonban, hogy a férfiak felfigyeljenek heréik méretének vagy súlyának esetleges változásaira. "Különösen érvényes ez a fiatal férfiakra, mert a betegség gyakrabban fordul elő 35 éves kor alatt" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×