Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

"Gőzerővel zajlik a közigazgatás átalakítása"

Jól halad a közigazgatás átalakítása, ebben fontos szerepe van a jogszabályi háttér megteremtésének, amely jelenleg is zajlik - mondta el az InfoRádiónak Gál András Levente. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint fontos, hogy az ebbe a szférába belépő fiatalok is büszkék lehessenek arra, hogy a köz szolgálatába állnak, ehhez pedig vonzóvá kell tenni az államigazgatási pályát.

Az eddigi kormányváltásokhoz képest háromszoros sebességgel zajlik a közigazgatás átalakítása. Az is igaz viszont, hogy a feladatok is nagyobbak, mint eddig voltak - közölte Gál András Levente.

Az államtitkár megjegyezte: az örökölt állapotok rosszabbak a korábbiaknál, és nyilván lesznek még olyan szervezési, jogszabályi és hatásköri "csontvázakból" adódó gondok, amelyeket meg kell oldani.

A politikus azt reméli, hogy a minisztérium működése január elsejéig eléri azt az üzemmódot, amely már rendezettnek, stabilnak tekinthető. Az biztos, hogy a tárca az új kormányzati struktúrában az előzőhöz képest sokkal nagyobb erőforrásokkal hatékonyabban tud majd működni - tette hozzá.

Mivel a közigazgatási reform izgalmas feladat a szakembereknek, de bosszúságot is okozhat az állampolgároknak, ezért az átalakítást minél előbb be kell fejezni, hogy az ügyek olajozottan és adott esetben olcsóbban intéződhessenek. Ehhez érthető jogszabályok, illetve jól szervezett hivatalokra van szükség - szögezte le Gál András Levente.

Az elmúlt hónapok intézkedései, mint az árvizekre, vagy az iszapkatasztrófára adott válasz, már igazolták, hogy egy szétesett rendszer helyett sikerült ütőképes közigazgatást megszervezni, nem utolsó sorban a különböző tárcák összevonásának eredményeképpen - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint ilyen értelemben az új struktúra beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Gál András Levente azt is megjegyezte, hogy az átszervezéseknél törvényszerűen fölszabadulnak hasznos emberi erőforrások. Fontos feladat nekik helyet találni, és, miként a politikus kifejtette, számítanak azokra, akik tenni szeretnének a haza üdvéért.

Az államtitkár szerint nagyszerű érzés a nemzetért dolgozni, és lehet arra építeni, hogy nagyon sok fiatal állna ezért szívesen ezért a köz szolgálatába. Emellett számos olyan szakterület létezik, amelyek legmagasabb szintű elsajátítására ez a legalkalmasabb terep - jegyezte meg.

Nem ördögtől való dolog, ha egy pályakezdő úgy tervez, hogy öt évig a nemzeti közszolgálatban dolgozik, akár alacsonyabb fizetésért is, majd ezután, nevet szerezve a szakmában, elindulhat a hazai vagy nemzetközi karrier felé - fogalmazott az államtitkár.

A közszolgálati egyetemi képzés létrehozásáról Gál András Levente elmondta: a miniszterelnök még a nyáron fogalmazta meg azt az elvárását, hogy a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, illetve az államigazgatási képzést végző intézmények intenzívebben működjenek együtt.

Meg kell vizsgálni, hogy melyik tantárgyakat lehet átfedésbe hozni, és arra is lehetőséget kell adni, hogy leszerelt rendőr vagy katona adott esetben találhassa meg az életpályáját a közigazgatásban.

Emellett azon fiatalok számára is meg kell nyitni az utat, akik a rendőri, katonai pálya, illetve az ezekhez kötődő civil életút iránt érdeklődnek - fejtette ki a politikus.

Magyarországon egyelőre nincs ilyen közszolgálati csúcsegyetem. Ennek életre keltése Gál András Levente szerint két év alatt megvalósulhat, és így elindulhat például a minőségi jogalkotói képzés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×