Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

KDNP: meg kell keresni a módját, hogy a társadalmi igazságosság érvényesülhessen

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kormánynak meg kell keresnie a módját, hogy a társadalmi igazságosság érvényesülhessen, mindezt úgy, hogy a megoldás ne ütközzön alkotmányos, illetve törvényi előírásokba.

Harrach Péter frakcióvezető ezt arra az alkotmánybírósági döntésre reagálva nyilatkozta az MTI-nek, amellyel a testület alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.

A kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője rámutatott: az Ab a döntését az alkotmány és a hatályos törvények alapján hozta meg. Ez a dolga - mondta.

Az ország nehéz, a szocialista kormányok által kialakított már-már válságos helyzetének kezelése pedig a kormány dolga - tette hozzá.

A KDNP álláspontja szerint a kiugróan magas végkielégítésekre kirótt 98 százalékos adó megfelel a közös és főként az arányos közteherviselésnek, a társadalmi igazságosságnak.

Az Ab által meghagyott lehetőség azonban csak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik - fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×