eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Emelik a honvédség létszámát

Mintegy 1500 katonával, 27.500 főre növelné a honvédség létszámát a Honvédelmi Minisztérium, illetve a parlamenti ciklus végére 6-8000 kiképzett, önkéntes tartalékos lehet a rendszerben - mondta Simicskó István honvédelmi államtitkár a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában.

Az államtitkár közölte: mivel a honvédség mára jelentősen elvesztette "országvédelmi" képességeit, mind a létszámbővítésre, mind az önkéntes tartalékos rendszer kialakítására feltétlenül szükség van.

Simicskó István hozzátette, hogy a honvédség állományának 1500 fővel való bővítésére a tervek szerint a jövő évi költségvetésben lesz fedezet. A tartalékos rendszer kialakításának forrásairól egyelőre konkrét információkat nem árult el, viszont azt megjegyezte, hogy annak fenntartása nem kerül sokba és lesz rá pénz.

Hangsúlyozta: "legfontosabb célkitűzésünk nem más, mint, hogy szeretnénk egy erős honvédséget felépíteni".

Kitért arra, hogy az elmúlt 20 évben, a haderő átalakításának eredményeként folyamatosan csökkent a honvédség létszáma, szűkültek képességei és hagyományos fegyvernemi kultúrák szűntek meg, ami komoly gondot okoz. Az államtitkár azt mondta, hogy két "kitörési pontot" látnak ebből a helyzetből: a katonák életpályamodelljének kialakítását és a tartalékos rendszer kidolgozását.

Közlése szerint a tartalékos rendszer legfőbb célcsoportjának a "megfelelő korban lévő" volt szerződéses vagy hivatásos katonák számítanak. Mint megjegyezte, "óriási luxus" az, hogy 5-10 vagy akár 20 év után kerülnek nyugállományba "fiatal emberek", és ezt követően a honvédség nem számít rájuk, még tartalékosként sem.

Simicskó István tájékoztatása szerint gondoltak azokra is, akik valamilyen módon érintkeznek a honvédséggel, ilyenek például a kiemelt fontosságú objektumok civil őrző-védői. A tárca ezeken kívül fontosnak tartja, hogy az önkéntes tartalékos rendszert a felsőoktatásban részt vevő diákok között is népszerűsítse - fűzte hozzá.

Ahhoz, hogy 2014-re bevethető legyen a 6-8000 főnyi önkéntes tartalékos, a tárca már a jövő év elején elkezdi - elsősorban az őrzés-védelem területén - a rendszer feltöltését. Az első évben 1000-1500 fővel, 2012-től - a katasztrófavédelmi feladatok ellátásával kiegészülve - már 4-5000 fővel, 2014-re pedig teljes létszámban - akár a hivatásos katonák mellett is - dolgoznának a tartalékosok - mondta Simicskó István.

Kiemelte, ez a rendszer nem tud felállni anélkül, hogy a munkáltatói oldalt meggyőzzék arról, a kiképzés után "értékesebb munkaerővé" válhat az alkalmazott. Ezen jelenleg is dolgoznak, remélhetőleg a jövő év elejére elkészülhet a több tárcát érintő munkáltatói program - fűzte hozzá az államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×