Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az APEH visszafizeti a különadót

Az eddig befizetett különadót minden érintett visszakapja, ehhez semmilyen jogszabály-módosításra, illetve új jogszabály meghozatalára nincsen szükség - közölte az APEH.

A magánszemélyeket terhelő különadó bevételi számlára az adóhatóság adatai szerint október 25-ig 3,1 millió forintot fizettek be az adóalanyok. Azt, hogy mikor, milyen módon kapják meg az érintettek a visszaigényelt pénzt, több tényezőtől függ - közölte az adóhatóság. Mindenekelőtt attól, hogy a végkielégítést a törvény hatályba lépése előtt, vagy utána kapták meg, vagyis az érintettek, illetve munkáltatóik nyújtották-e be a hozzá kapcsolódó bevallást.

Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót. A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×