Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyarmati Dezső örül, hogy nem felejtették el

Az épp október 23-án 83 éves Gyarmati Dezsőt, a játékosként háromszoros, szövetségi kapitányként pedig egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozatával tüntették ki. Az elismerést a világszerte nagyra becsült sportolói pályafutásáért, edzői-nevelői tevékenységéért és példaértékű életútjáért kapta.

"Kormánykitüntetést még soha nem kaptam. Ha azt mondom, hogy meg vagyok hatva, az lehet, hogy gyerekes, de valóban meghatott, és nagyon örülök neki. Megtisztelőnek érzem, hogy idős koromban sem felejtettek el" - nyilatkozta az InfoRádiónak az olimpiai bajnok vízilabdázó, aki reméli, hogy az új kormány, amely közel áll a szívéhez, sikerre viszi a nehéz helyzetben lévő országot.

Gyarmati Dezső elmondta: nem akar tolakodóan beleszólni a hazai sportéletbe, de jól esik neki, ha adnak a véleményére a Magyar Olimpiai Bizottságban.

Hozzátette: félti a magyar vízilabdázás jövőjét, mert a juniorok elég rosszul szerepelnek mostanában, jóllehet, belőlük lesz majd a következő válogatott. Ezért oda kellene figyelni az utánpótlásra, például megfelelő edzőket kell a megfelelő helyekre ültetni - szögezte le.

A szakember szerint a londoni olimpiára még döntőre esélyes csapatot tudunk kiállítani, akár nyerhetünk is, bár nem lesz könnyű.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×