Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Martonyi: Az emberi tényezőre épül az uniós elnökség programja

A magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül - közölte Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta: a program középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll.

A magyar uniós elnökség programjának szinte minden eleme kapcsolódik az emberi tényezőhöz - közölte az InfoRádióval a külügyminiszter. Martonyi János kifejtette: az első nagy terület, a növekedés, foglalkoztatás, társadalmi befogadás fejezete elválaszthatatlan a demográfiától, és átvezet a családpolitikához.

A célok eléréséhez integrált társadalomra és szakképzett munkaerőre van szükség, emellett nagyon fontos a szegénység, főleg a gyermekszegénység csökkentése, amely a versenyképességet és növekedést ösztönző EU 2020 stratégia egyik kiemelt feladata is. A tárcavezető szerint sürgető a romák integrációjának megteremtése, amely uniós szinten hatékonyabban valósulhat meg, mintha a tagállamok külön-külön próbálkoznának ezzel.

A külügyminiszter szerint, bár a jelenlegi belga elnökség alatt is nagyon fontos döntések születtek már, amelyek elősegítik a gazdasági kormányzást, koordinációt, úgy tűnik, a magyar elnökség idején is további komoly döntéseket kell meghozni ezzel kapcsolatban. Még sok a nyitott kérdés, és nem könnyű a tagállamok eltérő álláspontjait közelíteni egymáshoz - tette hozzá.

Martonyi János kiemelte: az egyes szakpolitikák is nagy szerephez jutnak majd a magyar elnökségi programban, ilyen például az agrárpolitika: ennek előbbre lendítéséhez megfelelő szakmai felkészültségre van szükség - emelte ki. Szintén nagyon fontos a közös energiapolitika kialakításának szorgalmazása, Magyarország ezen belül az energiabiztonságra helyezné a hangsúlyt. A külügyminiszter kiemelte a Duna-régió stratégiájának fontosságát is, illetve felhívta a figyelmet az EU ivóvízkészleteinek megőrzésére.

Fontos cél a "polgárközeli Európa" megteremtése, a kulturális sokszínűség támogatása is, hiszen az elfogadásban és az elismerésben áll Európa lényege - hangsúlyozta. Megjegyezte: a magyar elnökség idején ugyancsak nagy jelentőséget kap a schengeni övezet bővítése, azaz Románia és Bulgária csatlakozása.

Minél előbb le kell zárni a tárgyalásokat Horvátországgal, jó lenne, ha ez a magyar elnökség idején történhetne meg - mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a csatlakozási szerződés aláírására nincs sok esély 2011 első felében, mivel csak a dokumentum lefordítása az unió valamennyi hivatalos nyelvére legalább három hónapot vesz igénybe.

A Keleti partnerség csúcstalálkozóját májusban rendezik meg Magyarországon, erre a hat érintett ország - Ukrajna, Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova és Örményország - vezetői is hivatalosak.

Martonyi János elmondta: a magyar elnökségi programon jelenleg is dolgoznak, szerdán vitanapot tartanak arról a Parlamentben, később pedig civil szervezetekkel egyeztetnek. Hozzátette: a végleges programot decemberben fogadják el, ezt követően az egyes uniós intézményeknek mutatják be, ezek közül a legjelentősebb esemény az lesz, amikor 2011 januárjában az Európai Parlament előtt ismertetik.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×