Lassan tizennyolc éve folyik Magyarországon szervezett doktori képzés, hároméves ösztöndíjjal. A legtöbb tudományterületen az a tapasztalat, hogy ez a három esztendő elegendő a szükséges elméleti képzéshez, de az önálló kutatómunka, és az annak eredményeit összefoglaló publikációk megjelentetése szinte csak nagyon kivételes esetekben fér bele ennyi időbe - közölte a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Pályázattal a negyedik évért
Dux László elmondta, eddig mindenhol egyéni megoldásokkal igyekeztek segíteni a jelölteknek, hogy eredményesen záruljon a felkészülésük. Ennek a lehetséges, szervezett formája az lehetne, hogy, ha nem is automatikusan, de az első három év munkája alapján, akár pályázati úton, a negyedik évben is hozzá lehetne járulni a doktori képzés finanszírozásához - fejtette ki.
A doktori iskolákban tanulók keretlétszámáról a helyettes államtitkár elmondta: Magyarország is csatlakozott az Európai Unió lisszaboni elveihez, amely szerint inkább a természettudományos és a műszaki doktorok létszámát növeljük. Ez érthető módon némi hiányérzetet kelt a társadalomtudományok területén, így itt elképzelhető kisebb keretszám növekedés - jegyezte meg Dux László.
Jusson annak, aki megérdemli
A Doktoranduszok Országos Szövetsége támogatja a doktori képzés idejének négy évre növelését - jelentette ki a szervezet elnöke. Kucsera Tamás azt mondta: szerintük ez egy pre-doktori ösztöndíjjal megoldható lenne, amit azok a hallgatók kapnának meg, akik jelentős haladást értek el hároméves kutatói munkájukban.
Az elnök úgy véli, ez azért is lenne fontos, mert sok hallgató a ciklus végén már közel áll ahhoz, hogy megvédje a doktori értekezését, de akkor hirtelen megszűnik az ösztöndíjas időszak, és munkát kell keresnie. Így tovább csúszik az értekezés megírása.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány előterjesztése alapján csaknem duplájára, ezerkilencszázra emelnék a támogatott doktoranduszok létszámát.
Ennek a plusz pre-doktori évnek a finanszírozását Kucsera Tamás szerint úgy lehetne megoldani, hogy a létszámemelést kisebb mértékűre terveznék, a forrásokból viszont át lehetne csoportosítani egy részt a negyedik évre érdemesek ösztöndíjára.
Figyelem, országos vadászatot indít a rendőrség