Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Éder: Lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját

Az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését várja a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Fidesz-kormánytól. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy mivel az illegális kereskedelem csak nagyon nehezen ellenőrizhető, a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját.

A jelenlegi kormánypártok voltak a termelők és gyártók legerősebb szövetségesei az élelmiszer áfájának csökkentése ügyében az elmúlt években, így most azt várják, hogy a kabinet valósítsa meg a korábban kidolgozott szakpolitikai indítványokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Éder Tamás szerint jelenleg a tőkehúsok teljes forgalmának legalább 30 százalékát feketén értékesítik, a feketepiacnak pedig szociálpolitikai funkciója is van: így olcsóbban jutnak az élelmiszerekhez olyanok, akik a boltban nem tudják megvenni azokat.

A szövetség elnöke úgy véli, mivel az illegális kereskedelem csak nagyon nehezen ellenőrizhető, a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját. Erre pedig a mostani kormánypárt az elmúlt években több kísérletet tett.

Az olyan termékeket könnyű áfa megfizetése nélkül eladni, amelyeknek rövid az életciklusuk, frissek, nem márkázottak vagy csomagoltak, mint például a tőkehúsok vagy a péksütemények. A törvénysértés sosem derül ki, ha az elkészítéstől az eladásig eltelő néhány óra alatt nem ellenőrzik a gyártót - fűzte hozzá Éder Tamás.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×