Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gyurcsány a következő egy-két évben nem vállal vezető szerepet az MSZP-ben

Gyurcsány Ferenc "a politikailag belátható jövőben" vagyis a következő egy-két évben nem vállal formális vezető szerepet az MSZP-ben.

A volt miniszterelnök-pártelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este elmondta: nagyjából harminc másodpercig elgondolkodott azon, hogy egy időre visszavonul, akár külföldön dolgozva, de nem akarta ezt. Nem kaland volt számomra a magyar politika - fogalmazott, hozzátéve: nem megy el az országból és nem adja fel a küzdelmeit.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a politikában a népszerűség "jön, meg megy". Normálisan, kulturáltan, de határozottan képviselem, amiben hiszek - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még valaha az MSZP elnöke, azt válaszolta: ezt inkább nem hiszi, mint hiszi. Én ma több esélyt adok annak, hogy nem leszek első számú vezető sem pártban, sem kormányban, mint hogy igen - mondta.

Szavai szerint ma végtelenül hiányzik belőle az erre vonatkozó ambíció. Úgy fogalmazott: ahhoz, hogy valaki napi húsz órában minden sejtjével éljen, lobogjon és ezt csinálja, ahhoz pokoli belső erő kell. Ma a tűz helyett inkább erős felelősségérzet van bennem - közölte a szocialista politikus.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, arra nem tudna válaszolni, hogy mi lesz mondjuk három év múlva, de "nem horkan fel benne az irigység vagy a revánsvágy", amikor a mostani kormányfőt nézi a parlamentben. Nem értek vele egyet nagyon sok dologban, de ő a miniszterelnök, mert őt választották - fűzte hozzá.

Kitért arra: ősztől nagyobb fordulatszámmal működik majd a Táncsics Alapítvány. Beszámolt arról: építik a progresszív baloldal intellektuális, kulturális, szellemi hátterét és segítik azokat a szakmai, politikai közösségeket, amelyek a progresszív balliberális identitás alapján jönnek létre az országban. Legyen egy erős, baloldali szocialista párt, amelyik a mainál jobban érti, hogy mi dolga a világban - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hosszú és nehéz folyamat lesz rendbe tenni az MSZP-t, mert a rövidebb úthoz a párton belül nincs elég szellemi, intellektuális, politikai és emberi erőforrás. Mint mondta, nem lehet kizárni, hogy a párt nem tudja megőrizni az egységét, de arra kell törekedni, hogy együtt maradjanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×