Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az agrárminiszter a kritikus helyzetről

A természeti csapások okozta kritikus helyzet megszüntetését mondta a legfontosabb feladatnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán, amikor a vidékfejlesztési tárca előtt álló legfontosabb feladatokról, és más aktuális kérdésekről beszélt.

A néhány napja hivatalba lépett miniszter köszönetet mondott mindazoknak - a vízügyi és katasztrófavédelmi szakembereknek, a honvédségnek, valamint a helyi lakosoknak -, akik a mostani súlyos ár- és belvízhelyzetben a védekezési munkákban részt vettek illetve még jelenleg is részt vesznek. Jelezte ugyanakkor, hogy a veszélyhelyzet még nem szűnt meg, és legalább olyan nehéz feladat lesz a helyreállítás is, mint a védekezés.

Utalt arra, hogy a kritikus helyzetet látva a kormány megkétszerezte a védekezés finanszírozására rendelkezésre álló pénzt. Ott pedig, ahol arra szükség volt a vészhelyzetet is kihirdette. Példaként említette Pásztót és környékét, ahol az embereket a hasznosi víztározó vízszintjének jelentős megemelkedése veszélyeztette.

Közölte: az ország mezőgazdasági területének egy jelentős részét - mintegy 160 ezer hektárt - borítja belvíz, és ehhez jönnek még az áradások miatt elöntött területek. Aláhúzta: a károkat most még nehéz megbecsülni, most még a védekezésre kell összpontosítani. Később valamennyi ágazatot és körülményt megvizsgálnak annak érdekében, hogy a gazdálkodóknak megfelelő segítséget lehessen adni.

A tárca átfogó céljairól szólva elmondta: középtávon olyan magyar vidék megteremtése a cél, amely versenyképes a fejlett uniós országok hasonló területeivel. Ennek érdekében harmonizálni kell a mezőgazdasági, a vidékfejlesztési, a környezetvédelmi, a természetvédelmi, valamint a vízügyi körülményeket is ahhoz, hogy a magyar vidék életminőségében az uniós átlaghoz hasonló feltételeket biztosítson az embereknek. Ehhez nemcsak az agráriumot, hanem a vidéki infrastruktúrát - például az úthálózatot, a szennyvízkezelést, az egészségügyet és a közbiztonságot - is fejleszteni kell. Arra a szintre emelve, amely jó életminőséget és munkát biztosít a vidéki embereknek.

Jelezte: azon a kétnapos spanyolországi látogatáson, amelyről kedd este érkezett vissza, az uniós agrárminiszterekkel tárgyalt a 2020-as uniós stratégiáról, valamint a közös agrárpolitika jövőjéről. Találkozott Dacian Ciolos uniós agrár-biztossal is, akivel áttekintették a jövő év első félévében esedékes magyar uniós elnökség feladatait, valamint tárgyaltak a magyar agrártámogatásokról, ezen belül a kis- és középvállalkozások megerősítésének lehetőségéről.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×