Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
332.09
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Õry Csaba: A kis- és közepes méretű vállakozások teremtenek munkahelyeket

Az Európai Unió azon fáradozik, hogy szigorúbb menedzselést kapjon a foglalkoztatás fejlesztése - közölte a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában. Õry Csaba emellett beszélt arról is, hogy a termelő, új értéket létrehozó gazdaságot és beruházásokat kell támogatni Magyarországon, és ebben az unió is hasonlóképpen gondolkodik.

Õsszel az Európai Unió elfogad egy tíz évre szóló cselekvési tervet, aminek az a célja, hogy leküzdjük a válság következményeit, és sikeres, fejlődő, jobb életminőséget adó közösséget hozzunk létre - közölte Õry Csaba.

A fideszes európai parlamenti képviselő elmondta: az unió a közeljövő legfontosabb feladatának nyilvánította a foglalkoztatás növelését. Hozzátette azonban, hogy fontos megtalálni ennek a célnak a megvalósulási garanciáit is.

Az unió az eddigieknél szigorúbb menedzselést igényel a foglalkoztatásban - fejtette ki a képviselő, aki szerint az EU-ban úgy gondolják, hogy ez akkor lehet sikeres, ha az irányítást az Európai Tanács veszi kézbe.

Első lépésben a tanács elfogadja a 2020-as stratégiát, amelyet a tagországok nemzeti vállalásai töltenek meg tartalommal. A tárgyalások már zajlanak a 27 tagországon belül is.

Azon is gondolkodnak, hogy azokkal az országokkal szemben szankciókat léptetnek életbe, amelyek nem teljesítik a vállalásaikat - tette hozzá a képviselő.

Õry Csaba azt is kifejtette, hogy a legfontosabb feladat lendületbe hozni a gazdaságot, de ehhez Magyarországon komoly gazdaságfilozófiai változtatások kellenek. Úgy vélekedett az EP-képviselő, hogy munkahelyeket nálunk csak a kis- és középes méretű vállalkozások tudnak teremteni.

Ehhez pedig olyan pályázati feltételek kellenek, amelyek révén hozzáférnek ezek a vállalkozások a nagyobb nemzetközi, infrastruktúrafejlesztési projektekhez - mondta.

Alapvetően a termelő, új értékeket létrehozó gazdaságot és beruházásokat kell támogatni. Egyébként az unió is ezt az elvet támogatja - jegyezte meg a képviselő.

Hanganyag: ExterdeTibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×