Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

OVI: kevés igazolással szavazó vetette magát fel a névjegyzékbe

A 18 ezer igazolással szavazásra jogosultból mindössze 3 ezren vetették magukat névjegyzékbe azon a településen, ahol az igazolással szavazni kívánnak - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője pénteken Budapesten.

Az irodavezető közölte: a második fordulóban a kiadott igazolások száma 18.705, ebből 15 ezer választó még nem vetette fel magát az igazolás helye szerinti település névjegyzékébe, azaz nekik a szavazatszámláló bizottságok előtt kell hosszabb (de az első fordulóban tapasztaltnál feltehetően rövidebb) adminisztrációra számítaniuk. (Az első fordulóban a 3.174 igazolással szavazásra kijelölt szavazókörből 23 nem zárt be 19 órakor, mivel még százak várakoztak voksolásra.)

A második fordulóban 391 igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben lesz voksolás, ebből kilenc szavazókörben várható 500 vagy annál több igazolásos szavazó. Három szavazókörben pedig (a III., a XIII. és a XIV. kerületben) ezernél is több igazolással szavazót várnak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×