Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.28
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Bajnai minimum fél évig pihenni akar

Bajnai Gordon véleménye szerint a kormány megalakulásakor megfogalmazott vállalásaikat jóval kilencven százalék felett teljesítették.

A kormányfő a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: az erről szóló elemzést kedden közzéteszik.

Hangsúlyozta: a lényeget tekintve arra vállalkoztak, hogy Magyarországot egy év múlva stabil, biztonságos állapotban, növekedési pályára állítva adják át, úgy hogy közben megvédték az embereket is.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott: minimum fél évig pihenni akar a választások után, hogy kitalálja, mihez kezdjen a későbbiekben.

Hozzátette: még nem gondolkodott el komolyan azon, hogy a pihenés után mivel foglalkozzon, bár sokan kérdezik ezt tőle. Ez a fél év éppen arról szól, hogy kitaláljam, mi az, amit állampolgárként - elköszönve ettől a nagyon megtisztelő és fontos poszttól - majd csinálni fogok - fogalmazott.

Úgy fogalmazott: ennyi idő kell ahhoz, hogy "méregtelenítse a fejét".

Bajnai Gordon hangsúlyozta: nem szabad elfeledkezni arról, hogy ez a kormány várhatóan május végéig még a helyén van, teljes felhatalmazással végzi a dolgát a két választási forduló végéig.

Szavai szerint még nagyon sok dolguk van. Nagyon észnél kell lenni, hogy az ország ne térjen le erről a pályáról, ne kövessünk el hibát és Magyarországot úgy adják át a következő kormányzatnak, ami végre ismét egy növekedő, egy prosperáló, vonzó pályát jelent az országnak.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×