Infostart.hu
eur:
359.71
usd:
309.58
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Fabiny: Az ajándéknak a szeretet megnyilvánulásának kell lennie

A karácsony társadalmi ünnepé válásáról, az elüzletesedéséről és az ajándékozás eredetéről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Az eredendően keresztény ünnepnek számító karácsonyból egy nagy társadalmi ünnep lett, amelynek vannak előnyei és hátrányai is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fabiny Tamás.

Az evangélikus püspök szerint előny az, hogy ellentétben a húsvéttal vagy a pünkösddel, a karácsony sokkal jobban benne van a köztudatban, így sokan tudják, valójában mit is ünneplünk december 24-én.

Hátránya azonban, hogy a karácsonyra rátelepedett a kereskedelem, a "biznisz", és az emberek az ajándékozás eredendő jó szándékú gesztusát ma már úgy értelmezik, hogy az kötelező.

Az ajándékozás bibliai eredetű. Máté evangéliuma szerint a napkeleti bölcsek Betlehembe arannyal, tömjénnel és mirhával érkeztek, amelyeket a kis Jézus elé tettek.

A püspök szerint adni nem lenne baj, ha mögötte transzcendens üzenet is húzódna: hálásak vagyunk azért, hogy a világ megváltója megszületett, és ezt az örömöt másokkal is meg akarjuk osztani. Ehelyett azonban az ajándékozás forinthatósíthatóvá vált, és kívánságlistákat adunk szeretteinknek, ismerőseinknek, hogy mit szeretnénk megkapni.

Sok keresztény családban törekednek arra, hogy az ajándék ne üzleti, hanem személyes legyen. Lehet, hogy anyagilag kevés értéket képvisel, de szellemi-lelki értelemben értékes. Az ajándéknak a szeretet megnyilvánulásának kell lennie - fűzte hozzá.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Tisza-kormány: Bécsben tárgyal ma Magyar Péter, sorra jelentik be az államtitkárokat

Lengyelországban járt tegnap Magyar Péter és jó néhány minisztertársa, a küldöttség Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel is tárgyalt. A küldöttség tagjai ma Bécsbe látogatnak. Bár a Tisza-kormány jelentős része külföldön tartózkodik, az élet itthon sem állt meg: Sulyok Tamás köztársasági elnök a tegnapi nap folyamán jelezte, hogy együttműködik Magyar Péterrel a kegyelmi ügy dokumentumainak nyilvánosságra hozatalában, emellett pedig az uniós források hazahozataláról is intenzív tárgyalások zajlottak. Este a Tisza-kormány benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, melyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer megszüntetését és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×