Infostart.hu
eur:
359.52
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Több tízezer gyermek lehet Magyarországon életveszélyben

Iskolában dolgozott, és kifejezetten megnyerő egyéniségnek tartották azt a férfit, aki a napokban Salgótarjánban brutális körülmények között egy bozótvágó késsel meggyilkolta egykori barátnőjét, és annak új társát. Naponta több tízezer gyermek lehet Magyarországon életveszélyben. Az Európai Unió kormányai nem tervezik európai kötvények kibocsátását

A Népszabadság azt írja, hogy iskolában dolgozott, és kifejezetten megnyerő egyéniségnek tartották azt a férfit, aki a napokban Salgótarjánban brutális körülmények között egy bozótvágó késsel meggyilkolta egykori barátnőjét, és annak új társát. A fiatalember esélyegyenlőségi koordinátorként egy olyan, a kistérségi társulás által elindított programot fogott össze,, amelynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek közös oktatást kapjanak szerencsésebb társaikkal.

A Magyar Nemzet szerint naponta több tízezer gyermek lehet Magyarországon életveszélyben, mert fűtetlen lakásban, viskóban tölti az éjszakát. A Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint évek óta várólisták működnek a családok átmeneti otthonaiban, az állam pedig képtelen megfelelő választ adni a bajukra.

Ma dönt a terézvárosi önkormányzat a Belcanto étteremnek helyet adó Dalszínház utcai helyiségcsoport eladásáról - közli az index.hu. A 281 millió forintra becsült ingatlanra vételi szándékot jelentett be a Magyar Állami Operaház. Az intézmény a tervek szerint 25 százalékkal drágábban rögtön tovább is adja a földszinti helyiségcsoportot.

A Napi gazdaság írásából megtudhatják: az Európai Unió kormányai nem tervezik európai kötvények kibocsátását, nem foglalkoznak egy egységes állampapírpiac megteremtésének lehetőségével, hogy így segítsenek Görögországnak költségvetési válsága leküzdésében. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: a dolgok jelen állása mellett nem fontolgatunk ilyen lépéseket, ennek felvetése arra utalna, hogy Görögországnak saját erőfeszítésein túl más lehetősége is van a probléma rendezésére. Nem ez a legjobb módja annak, hogy segítsünk "görög barátainknak".

Alig három hónap alatt több mint tízmillió forintot takarított meg tulajdonosainak az a cég, amely négy nagy magyarországi férfiszerzetesrend alapított vagyongazdálkodása hatékonyabb működtetésére - áll a Világgazdaságaban. A bencés, a ferences, a jezsuita és a piarista rend azzal a céllal hozta létre ősszel a kft.-t, hogy támogassák a saját és a többi, kisebb szerzetesrend önfenntartó működését.

A portfolio.hu elemzéséből kiderül: másfél hónapos mélypontra esett az elmúlt napokban a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben, így a devizahitellel rendelkezők, illetve külföldi síelést tervezők kissé elbizonytalanodhattak, hogy mi várhat rájuk a forint árfolyama tekintetében. Abból kiindulva, hogy a globális kockázati étvágyat jelző főbb mutatók nem tükrözik a hangulat alapvető romlását, továbbá azt tudva, hogy a forintbefektetésekre fizetett kockázati prémiumok átlagosnak mondhatók, komolyabb és tartós forintgyengülés nem valószínű az ünnepek közeledtével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×