Infostart.hu
eur:
359.52
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Sólyom László a lehető legkorábbra írja ki a választásokat

A köztársasági elnök szerint elejét lehetett volna venni a válság elmélyülésének és a Jobbik megerősödésének is, ha már idén meglettek volna a választások Magyarországon. Mindezt Sólyom László a Heti Válasznak adott exkluzív interjújában mondta.

A Heti Válasz csütörtök reggeli ünnepi számában exkluzív interjút közöl Sólyom László köztársasági elnökkel. Sólyom László úgy véli, hogy jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc kormányfő távozása után előrehozott választások lettek volna. Így szerinte elvált egymástól a rövid távú válság kezelés, és a hosszú távú kibontakozás. A köztársasági elnök szerint azáltal, hogy elmaradtak az előrehozott választások, némely negatív jelenségek kedvező táptalajra találtak.

A Heti Válasz kérdésére Sólyom László megerősítette, hogy a negatív jelenség kifejezés a Jobbikot takarja.

Sólyom László úgy véli, köztársasági elnökként egyik legfontosabb feladata, hogy a közösséget képviselje, de közben nem akar semmitmondásba, amolyan " szeressük egymást gyerekek" szövegekbe menekülni. Ebben a mélyen megosztott társadalomban szerinte egy valami lehet közös, és az az Alkotmány. Emlékeztetett: a nemzet egységének erre az értékelvű értelmezésére tette fel az elnökségét.

Sólyom László arról is beszélt, hogy amikor Gyurcsány Ferenctől tájékoztatást kért a gazdaság valódi állapotáról, egyértelműen félrevezető anyagokat kapott. Ezzel szemben Bajnai Gordon miniszterelnök 3-4 hetente tényszerű tájékoztatást ad, a fontos kérdésekről pedig azonnal értesíti.

A köztársasági elnök a szlovák-magyar viszonyokról a Heti Válasznak azt mondta: ha idén nyáron nem indul el arra a bizonyos komáromi koszorúzásra, amikor a szlovák hatóságok nem engedték át a határon, elismerte volna, hogy ténylegesen provokációnak szánja a rendezvényen való részvételt.

Az interjú végén Sólyom László szólt az általa alakított bölcsek tanácsáról is, mely a korrupció visszaszorítását és a valódi oktatási reformokat hivatott felvázolni. Szerinte a tanács befejezte a munkát, tanulmányaik már a nyomdában vannak, s januárban mutatják be azt a kötetet, mely a bölcsek véleményét tükrözi.

Hozzátette, a bölcsek azonnali intézkedéseket javasolnak, emellett öt- és tízéves célokat. Ha ehhez valódi politikai akarat, bátorság és felhatalmazás társul, elindulhat Magyarország az újrakezdés és a fejlődés útján. Ezt várja Sólyom László a 2010-es választásoktól, aminek pontos dátumát a lehető legkorábbra fogja kiírni.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×