Infostart.hu
eur:
359.45
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Tölgyessy: A szocialisták rengeteget vesztettek a hatalomhoz való ragaszkodással

Amint a Bajnai-kormány elvégezte a tűzoltást és lélegzethez jutott, a kabinetet régi MSZP-s reflexek kezdték irányítani - mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző úgy fogalmazott: meg lehetne emelni a kalapot Bajnai Gordon előtt, ha a feltétlenül szükséges döntések meghozatala után maga kezdeményezi az előrehozott választásokat.

A rendszerváltás óta nem voltak ekkora bajok Magyarországon, mint idén, amikor túl sok válság is találkozott itt, ráadásul a magyar közvélemény is fásult az elmúlt évtizedek krízisei után - mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Gazdasági szempontból Magyarországon az utóbbi öt-hat évben már nagyon nehéz volt a helyzet, míg a térségben jókora konjunktúra mutatkozott. A rettentő gondok idén tetőztek, ugyanakkor a választási években sokkal több csontváz várt eddig a következő kormányra, mint most - magyarázta a politikai elemző.

Ennek oka az, hogy elvesztettük a gazdasági szuverenitásunkat, csak a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött megállapodás tartott minket a felszínen. A két partner folyamatosan ellenőrzi az országot, és rögtön közbelép, ha nem tartjuk be a vállalásainkat - mondta Tölgyessy Péter.

A szakértő szerint a költségvetési válságot többé-kevésbé jól kezelte a kormány, hiszen Európában Magyarország költségvetési hiánymutatói az egyik legjobbak. Ha a kabinet szigorú, nem tűri a költekezést, és a gazdasági feltételek is a terveknek megfelelően alakulnak, tarthatóak lesznek az eredmények. Azzal, hogy a MÁV és a többiek régi gondjai most is megvannak.

Van emellett egy sokkal mélyebb, a magyar élet minden területét érintő válság, a Kádár-korban kialakult társadalompolitikai modell válsága, amelynek megoldása érdekében nem tett, de nem is nagyon tehetett Bajnai Gordon kormánya. Ennek a kabinetnek csak a tűzoltásra volt felhatalmazása, amit sikerült elérnie - fogalmazott Tölgyessy Péter.

Amikor az új kormány hivatalába lépett, csak olyan döntéseket hozott, amelyeket muszáj volt meglépnie, hiszen egyszerre nagy összegeket kellett levágni. Amint azonban lélegzetvételhez jutott a kabinet, előjöttek a régi MSZP-s reflexek. Erre példa a távfő áfájának csökkentése, illetve az áfa emelése a tb-járulék csökkentése érdekében - magyarázta a politikai elemző.

Meg lehetne emelni a kalapot Bajnai Gordon előtt, ha a feltétlenül szükséges döntések meghozatala után maga kezdeményezi az előrehozott választásokat. Ha a szocialisták még tavaly belevágtak volna az előrehozott választásokba, jobb esélyük lett volna az egyharmadra. Mint párt, rengeteget veszítettek azzal, hogy ilyen görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz - tette hozzá.

Hanganyag: Mong Attila

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×